Furmint Február

A borszakírás talán legavatottabb és legérzékletesebben fogalmazó képviselőjének Alkonyi Lászlónak egyik fontos felismerése, hogy a „bor” fogalma kezd kettéválni, mivel két teljesen eltérő terméket jelöl. Egyik oldalról találkozhatunk a polcokon az európai stílusú és filozófiájú borral, mely „kötődik egy termőhelyhez, egy ültetvényhez, egy vagy több szőlőfajtákhoz, egy évjárathoz és egy termelőhöz. Elmerülve cseppjeiben úgy érezhetjük, hogy általuk a teremtett világnak egy különleges, megismételhetetlen darabkájához jutottunk hozzá. Elhisszük és elfogadjuk, hogy a természet és az emberi szellem értékeinek megértésén keresztül eljuthatunk az egyediség felismerésének képességéhez.. (Az idézetek a szerző „Vigyázz, kész rajt, bor” című könyvéből valók). Ezzel szemben áll az „újviláginak” nevezhető bor, mely „nem az egyediséget keresi, hanem a nemzetközi piac elvárásait igyekszik kielégíteni. Fontos ismérve a versenyképes ár és a könnyű érthetőség. Készítéséhez több helyütt használhatnak műtannintól, enzimeken keresztül egészen az aromákig bezárólag számtalan eszközt, miközben vizezhetik, tömöríthetik, fagyaszthatják, savazhatják, cukrozhatják őket. A két borfogalom közötti különbséget úgy is leírhatjuk, hogy az „újvilági” bor az, amelyik a fogyasztóra kíváncsi, az „európai” bor pedig az, amire a fogyasztó kíváncsi.”

Azt is ki meri mondani Alkonyi, hogy a szőlőfajta a borglobalizmus elsőszámú hadoszlopa. S tény: az ausztrál Shiraz, a délafrikai Pinotage, az újzélandi Sauvignon Blanc, a kaliforniai Cabernet, az argentin Malbec alapjáraton marketingelt, sok esetben államilag szubvencionált technológiai tucat-termék – tisztelet a csekély számú kivételnek – melynek célja nem az, hogy kifejezze adott évjáratban a termőhely egyediségét, hanem az, hogy hozza évjárattól függetlenül az „ausztrál shiraz”, stb. ízt, illatot, színt. Ily módon inkább rokonítható a gyümölcstartalmú ipari üdítőkkel, mint az európai minőségi borokkal.

Mindezek dacára nagyon örvendek, hogy a Vinoport csapata egy szőlőfajtát, konkrétan a Furmintot helyezte előtérbe, az évről évre egyre sikeresebb Furmint Február nevű rendezvénysorozattal, melynek origója a Mezőgazdasági múzeumban lapunk megjelenését követő napon, február 9-én megrendezett nagyszabású kóstoló, 

de melyhez időközben éttermek és borszaküzletek tucatjai csatlakoztak. A vélhetően kósza alliterációs ötletként született kóstoló-mottó, „furmint február” szinte önéletre kelt. S jól van ez így. Foglalkozzunk a Furminttal, a fajta jelentőségét is hangsúlyozva, mert a világ kíváncsi a fajtákra, de azért is, mert azokra a borainkra, melyek a legmagasabb szinten fejezik ki a termőhely egyediségét, így tudjuk ráirányítani a figyelmet. 

Abban pedig csak egyetérthetünk Alkonyi Lászlóval, hogy nagyon helyes, ha a címkén a termőhely nyer hangsúlyt, ha azt látjuk nagy nyomtatott betűkkel a főcímkén, hogy „Szent Tamás”, „Úrágya”, „Kakas” vagy „Csontos”, s persze akár a hátcímkén, akár apróbb betűkkel a főcímkén szerepelhet az is, hogy Furmint.

A tavalyi főrendezvény átütő sikerű volt, ritkán vagy tán soha nem láttam annyi szakmabelit egy kóstolón, mint itt. S nemcsak borszakírókat, 

(Geönczeöl Attila és Jámbor László a tavalyi Furmint Februáron)

kurzusok oktatóit, gasztro-bloggereket, hanem borászokat is civilben, akik eljöttek megkóstolni a magyar borkészítés csúcsteljesítményeinek számító magas minőségű Furmintokat. A meghívott borászatok listáját nézve az idei rendezvény sem fog elmaradni a tavalyitól, hisz ott láthatjuk a tokaji és a somlói élvonalat idősebb és ifjabb Szepsy Istvántól Fekete Béláig vagy a Kreinbacher birtokig, de ott lesz a Kerkaborum Zalából és Kovács Nimród pincészete is Egerből.

(Pók Tamás, Szűcs Erzsébet és Simon József a tavalyi Furmint Februáron)

Dorozsmai Endre

A szöveg a holnapi Erdélyi Naplóban jelenik meg.