2012. január 3., kedd

Szarvas vendéglő ( Hajdújárás, Borisz Kidrics u. 30. )


 
Első alkalommal írok olyan vendéglőről, melynek elődjéről is volt szerencsém beszámolni. Történt ugyanis, hogy a hajdújárási Hedera vendéglő helyén Szarvas néven nyitott éttermet egy másik csapat. Jól tette. A kínálat szélesedett, az örökzöld és igen hálás pizza (jó megtérülési arány, hozzávalók mindig vannak s nem romlanak vagy felhasználhatóak máshoz) mellett teret nyertek a magyar ételek a marhapörkölttől (300 dinár) babgulyáson (180), óvári pulykamellen (330), a füstölt oldalassal kísért töltött káposztán (240) keresztül a bakonyi húsos palacsintáig (150).
Négy fős csapatunk minden tagja normális körülmények között szeret mást-mást választani, de vendéglátónk (értve ezalatt asztaltársaságunk helyi vezéralakját) szeretetteljes invitálására mindannyian rendeltünk egy halászlevet (250). 



A filézett pontyból készült fenséges hallé mellé főtt tésztát is kaptunk, amit kismértékben vettünk igénybe, olyan finom és sűrű volt nélküle is eledelünk. 



Annál is többet ettünk viszont a frissen felkarikázott erős paprikából. 



Második fogásként négyen rendeltünk egy kétszemélyes Szarvas tálat (1000), 



aminek egy részét bizony be kellett csomagoltatni, így a szilvásgombócra (120) már nem volt kapacitásunk. A tálon viszont az ízléses kis nyárson sültektől a különböző ragukkal felszolgált sült húsokon keresztül a töltött rántott különlegességekig minden a legnagyobb rendben találtatott. E helyen nem esett a konyha színvonala s ehhez alighanem még egy sőtöt is hozzátehetünk. A ház borain (250/liter) lehet esetleg még javítani, különösen a vörösön, a csapolt sör viszont közmegelégedésre szolgált ismét.
Zeneügyben is tettek egy lépést előre: immár nem szerb szórakoztató zene szólt, hanem angolszász, és van esély arra, hogy legközelebb már magyar zene fogadjon, erre engedett legalábbis következtetni a tulajdonossal vacsora után folytatott konstruktív eszmecserénk. 

Dorozsmai Endre 
A szöveg a Demokratában jelent meg a 2005-ös év folyamán.
A fényképek adatai szerint a hajdújárási Szarvas vendéglőben 2005. április 1-én jártunk.
A vonatkozó adatbázisok most is kiadják a vendéglő címét, de biztos friss hírem nincs róla.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése