Kis budapesti „ebédkalauz”

Attól függetlenül, hogy a válságként emlegetett gazdasági jelenségkör mennyire mesterséges, akaratlagosan befolyásolt, mennyire nyugszik törvényszerűségeken és mennyire fogyasztói hisztérián, egy biztos: a luxusnak tartott, de legalábbis a mindennapi normális életvitelhez nem feltétlen szükséges doméniumokban nagyarányú a visszaesés. Legyen szó autóvásárlásról vagy étteremlátogatásról, mindenütt érződik a „válság” hatása. A budapesti csúcsvendéglők erre többek között azzal reagáltak, hogy jobbnál jobb ebédajánlattal kecsegtetik a nagyérdeműt. A vacsoraárakból nehéz engedni, mert bizonyos értelemben egy adott árszínvonal egy bizonyos minőségű szolgáltatási szint fölött majdhogynem kötelező. Ebédidőben viszont presztízsveszteség nélkül lehet engedni az árból. Olyannyira, hogy az az anyaországba látogató erdélyiek számára nemcsak, hogy hozzáférhető, de egyenesen mellbeverően kedvező. Vannak elit helyek, melyek ebédre a menzáról vagy az átlagos vendéglők étlapjáról ismert egyszerűbb fogásokat kínálnak, jellemzően a magyar parasztkonyha klasszikusait: csontlevest, krumplifőzeléket, gombapörköltet, csirkepaprikást, vagdaltat, grízes tésztát, paprikás krumplit stb.. De ideillik a különösebb ráfordítás nélkül előállítható egytálételek sora a bográcsgulyástól a kolbászos bablevesig.

Az Alexandra Étteremkalauz által (az elméletben 8 és 20 pont közötti skálán, a gyakorlatban a 8 és 15 pontos intervallumban) 14 ponttal jutalmazott Csalogány26 (címe: Csalogány u. 26 sz., a Moszkva ér vonzáskörzetében) 1400 ft-ért ajánl 3 fogásos menüt, amit össze lehet válogatni egy szűkített étlapról. Mellé fél liter ásványvíz 200 ft, kimért bor 200 ft decinként.

Hasonló filozófiával, de valamivel szűkebb étlappal működik Takács Lajos vendéglője, az Olimpia a Keletitől nem messze, az Alpár utcában, a Garay tér tőszomszédságában.

Takács Lajos korábbi vendéglője, a Gold bisztró (Budafoki út 111.), mely az első számú borvendéglőt, a Maligánt alapító s időközben borásszá lett Szentesi József tulajdonában van, szintén kedvező ebédajánlattal örvendezteti meg a közönséget. A konyha teljesítménye kissé ingadozó, a helységbe behallatszik a sportra „épített” Gold Center (ennek szerves része az étterem) edzészaja, de összességében ez is igen korrekt hely. Itt valamivel szélesebb a menü, ebédidőben a levesek, előételek 400 forintba kerülnek, főételek körettel együtt 900ft-ba. Italok is kaphatók 150-200 ftért.

Az Olimpiához hasonlóan menűpontonként 2-3 fogást kínál a nagynevű és nagymúltú Centrál, ahonnan indult az étlapon olvasható ismertető szerint az Omega és a Metro. Itt viszont, aki bort kíván, az bizony ebédidőben is ki kell pengessen 500 ft-t egy deci nemes nedűre, ráadásul a pincér sem rajong a „menűsökért”, legalábbis a mi tapasztalatunk a kiszolgálás vonatkozásában nem volt túl kedvező.

Az Alexandra-listán a Csalogányt közvetlenül követő 13.5 pontos Onyx 3000 ft-t kér ugyan egy hasonló produkcióért, de abban benne van a kávé, az ásványvíz, a borravaló s az, hogy a konyha éppen úgy maximumon teljesít, mint vacsoraidőben.

A 15 pontos Costes 5000 Ft-ért kínál 3 fogásos „Business menűt”, ezt már csak akkor sorolhatjuk a kedvező ajánlatok közé, ha figyelembe vesszük, hogy e vendéglő kapta legmagasabb pontszámot a már többször idézett „magyar GaultMillau-tól” s azt is hozzátesszük, hogy vacsoraidőben ugyanarra az ételsorra akár a háromszorosát is ráfizetheti a vendég. A Costesben nincs kedvező italajánlat, s a korábban ebédidőben is jellemző ajándékfalatkák rendszerét is megszűntették, az üdvözlő falat egy szelet (jó minőségű) barna kenyér vajjal. Mindennek a tetejébe ottjártunkkor a kiszolgálás is igen lassú volt - a konyha miatt - pedig a hely messze nem volt tele. (Az Onyxban büszkén hirdetik: ha a kétfogásos menűt 45 perc alatt kávéval együtt fel nem szolgálják, a vendégnek nem kell fizetni.)

Összefoglalva álljon itt egy kis saját tapasztalon alapuló osztályzás az ötös skálán, ár/érték szempontból. Az 1-es, 2-es kategóriájú helyekkel nem foglalkozom, ezeket mindenki térképezze fel a saját kalandvágya és merészsége alapján.

3 pontra taksálom azokat a helyeket, melyek elegáns környezetben, korrekt kiszolgálás mellett, alacsony áron nyújtják elfogadható szinten a magyar vagy nemzetközi parasztkonyha klasszikusait. Ide sorolnám például – ebédidőre vonatkozólag! – az ötödik kerület egyes jónevű vendéglőit, a Borssót (Királyi Pál és Képíró utca sarok, a volt Old Amsterdam), a Pesti Lámpást (Károly Mihály utca, a Ferencziek terének vonzáskörzete) és a Rubent (Magyar utca, Astoria-vonzáskörzet). Ha sietünk s nincs igényünk az ínyenckedésre, bízvást betérhetünk, csak kapjunk helyet. A Ruben például délidőben megtelik, annyira levette a lábáról a három fogásra vonatkozó 590 ft-os ajánlatával a közönséget.

4 pontos hely a Gold Bisztró. Az antihangulat s az ingadozás nem engedik a legfelső kategóriába sorolást. Ugyanakkor az erős 4 pont is még mindig jócskán a kifejezetten ajánlott kategóriában van. Ugyanide sorolnám a Centrált azzal a megjegyzéssel, hogy ők érdekes módon sokkal jobbat produkáltak ottjártunkkor menüben, mint az aktuális étlapról rendelt ételek esetében. Kedvesebb, empatikusabb kiszolgálással s némi kedvező italajánlattal az első kategóriában lenne a helyük. A magas árfekvés, a hosszú várakozás és az egyik pincér totális személytelensége 4 pontot hoz a Costesnek. Az XO bisztró (Astoria tőszomszédsága, Rákóczi út eleje) is előkelő 4 pontot kap, a szűkített menüajánlat ételei között akadt egy elsózott, de ezt leszámítva minden rendben találtatott. Szerettük és még megyünk.

Egyértelműen 5 pont a Csalogány, az Olimpia, és mindenekelőtt az Onyx. E vendéglők abszolút mindenkinek ajánlottak, akit egy kicsit is érdekel az ízek világa. Jóllakni a nagyevők nem fognak, de olyan kulináris élményben lesz részük, amit a Gőry pince (Szeged) - Szent Jupát, Zöld Kapu (Budapest)-zsánerű, elfogadható szinten elkészített hatalmas adagokat kínáló éttermek soha nem fognak nyújtani.

Egy szó, mint száz: aki hétköznap délben a Székesfővárosban tartózkodik, ne féljen benyitni a legelőkelőbb helyekre akár, ha oda kiemelt ebédajánlattal csábítják.  Nem fog csalódni és ha némi önfegyelemmel megmarad a déli menünél és a kedvező ital-ajánlatnál, akkor jobban jár, mint itthon.

Megleltem végre az első, 2008. szeptemberében megejtett Olimpia-beli látogatásunk fotóit.
Hadd illusztráljam azokkal e bejegyzést.

Sült gyümölcs

Cégtábla

 Borlap

 A legendás fekete tábla

 Zöldborsóleves

 Kenőmájas, saláta

 Mangalica, zöldbab

 Marhasült sütőtökös tésztával

Beltér

A szöveget 2009. május 17.-én írtam, akkortájt is jelent meg az Erdélyi Naplóban.

Mivel az említett vendéglők mindegyike kínál továbbra is kedvező ebédmenűt - igaz, hogy magasabb áron, mint két és fél esztendeje - a szövegbe nem javítottam bele, megáll eredeti formájában is.