Borkalauz 2010-2011

Külön tanulmányt érdemelne, hogy minek köszönhető a magyarországi borkultúra rendszerváltás utáni gyors szárba szökkenése ellentétben az erdélyivel. Mert lehet bár „jó boroknak szép hazája Erdély”, lehetnek fantasztikus adottságú borvidékeink, lehet emberanyagunk, de sajnos ténykérdés, hogy míg a nálunk kevésbé jó adottságú és kisebb magyar közösség által lakott Felvidéken kapásból fel tudunk sorolni féltucatnyi jelentős magyar kis- és középbirtokot, Bott Frigyestől Zsigmond Gáboron keresztül a Sütő-Melecsky párosig, addig mifelénk Balla Géza 

az egyetlen, aki megtestesíti a nemzetközi mércével mérve is magas minőséget produkáló középbirtokot vezető borász ideáltípusát. Miközben még a Felvidék is le van maradva az anyaországtól…

Annyit talán a tévedés kockázata nélkül le lehet szögezni, hogy több meghatározó tényező együttes kedvező hatása adódott össze a magyarországi bor-reneszánszban: a kis- és középbirtok tulajdonosainak tettrekészsége, kitartása, invenciozitása, a bor köré szerveződő civil vagy félállami kezdeményezések (hegyközségek nemzeti tanácsa, borlovagrendek, Borakadémia, borklubok), a gasztronómia nyitottsága az új, a korábbi állami nagyvállalatok termékeihez képest messze magasabb minőségi szintet megütő borok befogadására, a minőségi borkereskedelem megszerveződése, a szaksajtó megjelenése s ide tartozik önálló intézményként a Rohály Gábor és Mészáros Gabriella nevével fémjelzett Borkalauz is, mely 1995 óta minden évben megjelent mindezidáig és remek iránytűként szolgált mindenki számára a magyar borok dzsungelszerű világában való eligazodásra.

Amikor 2010-ben a borrajongók hiába keresték a Kalauzt a borszaküzletek könyvespolcain (mert mi sem természetesebb, mint az, hogy a borszaküzleteknek legyenek könyvespolcai is, sőt, a legmegbízhatóbb és legjelentősebb magyar borszaküzleti hálózat, a Bortársaság boltjaiban kaphatunk olívaolajokat, balzsameceteket, minőségi, márkás csokoládét és különleges pálinkákat is) sokan azt hitték, hogy eddig volt s nincs tovább, a szerzők bedobták a törölközőt. De szerencsére nem ez történt.

A nemrégiben ugyanis megjelent a Borkalauz 2010-2011, mely több érdekes újítással szolgál. 

Értékelésben már nem a száz pontos rendszert használja, hanem a Borbarát jó ideje alkalmazott csillagozást, a határon túli magyar borászok a magyar borrégiós besorolásban kapnak helyet, ami éppen úgy szívet melengető megoldás, mint az, hogy Balla Géza borai a Bortársaság honlapján évekig a „magyar borok” címszó alatt voltak megtalálhatóak. (Más kérdés, hogy vitatható Balla Géza behelyezése az Alföldi borrégió címszó alá, miközben Aradhegyalja talajvilága vulkáni eredetű és nem sok köze van az alföldi homokhoz.) Az egyes pincészeteknél (több mint kétszáz birtok van említve a könyvben, ezek nagy részénél a pincészet és a borok jellemzése is megtalálható) már nem szerepel részletes borleírás, viszont a régió „meghatározó borait”  jellemzik és leközlik a legizgalmasabbnak ítélt tételek listáját, továbbá megjelölik a legnagyobb potenciállal bíró borokat és a legjobb ár/érték arányú tételeket is. Újítás az is, hogy minden borrégió esetében vendéglőket is ajánlanak a szerzők.

Összességében megállapítható, hogy még az eddigieknél is praktikusabb, információ-dúsabb, „felhasználó-barátabb” kalauzt sikerült a Rohály-Mészáros szerzőpárosnak az asztalra tenni. Ajánljuk minden ínyencnek és borrajongónak! 

Dorozsmai Endre

A szöveg tavaly októberben jelent meg az Erdélyi Naplóban, mindazonáltal ma is aktuális, annál is inkább, hogy egyelőre még nem kapható a 2012-es Kalauz.