Marosvásárhelyen járva évek óta hallom, hogy milyen elragadó hely a Laci csárda, de mindeddig nem sikerült oda eljutni. A múlt hónapban egy szerencsés véletlen folytán végül is összejött a régen remélt látogatás. Belépve a kívülről is impozáns épületbe,
az első élmény pozitív: a beltér
rusztikus, népies, tágas, hangulatosak a világítótestek, szeretnivalóak a faragott kopjafamotívumok, a zöld növények, a tömör faasztalok, a falakat díszítő népi kerámiatányérok. Külön öröm volt, hogy a szomszéd asztalnál épp Gyergyóújfalu régen látott polgármesterét üdvözölhettem. Sok a magyar szó, a pincéreink is kommunikálnak magyarul, s nemcsak a magyar származásúak. Ugyanakkor azt is megjegyezném, hogy a napi menü csak románul volt kiírva a vendéglő előtti fekete táblára, ami helytelen.
Sajnos a hatalmas vendéglőben mindenütt vágni lehet a füstöt, így néhány perc után a nemdohányzó helység iránt érdeklődünk. Van olyan is, teljesen más hangulatban: a füstmentes terem leginkább egy személytelen hotelvendéglőre emlékeztet. A cigarettafüstöt nem tűrőket sújtó diszkriminációból fakadó frusztrációnkat megosztjuk felszolgálónkkal is, akinek semmi hozzáfűznivalója nincs a dologhoz.
A magyar konyha bevált fogásaira alapozó étlap igen hosszú és jellemzően baráti árakon kínálja az ennivalókat. Megfelelő választás esetén nagyon kedvezően lehet itt rendelni. A „Laci mix” nevű vegyes tál például 22 lejért kínál panírozott fehérkarajt, csirkeszárnyat, csirkerablóhúst, „fustolt sult kolbaszt”, szalonnát, kolozsvári káposztát, hasábburgonyát és savanyú uborkát. (Az étlap magyar ételmegnevezéseinek ékezetei teljesen esetlegesek, hol a helyükön vannak, hol nem, rendszert nem sikerült ebben felfedezni.) A jobbacska borok és a pálinkák ára igencsak megszaladt, így a sör mellett döntöttünk. A serital egyébként jó ételkísérő s általában sokkal kevésbé terheli meg a pénztárcát, mint egy komolyabb minőséget nyújtó bor. Gyenge bort meg minek igyunk vendéglőben, no meg egyáltalán? Az élet túl rövid ahhoz, hogy rossz borokat igyunk. A borlapot egyébként lehetne színesíteni legalább azokkal a magyar borokkal, melyek könnyen hozzáférhetőek, annál is inkább, hogy Balla Géza (Wine Princess) borai a marásvásárhelyi Fő tér végén működő, borozóval egybeépített borszaküzletben teljes választékban kaphatóak.
Ami az ételválasztásunkat illeti, kértünk ikrát,
faragói halászlevet, valamint egy három fogásos napi menüt. Az ikra, mely állításuk szerint helyben készült, rendben találtatott, kaptunk hozzá kellő mennyiségű pirítóst, kérésre pedig fokhagymamártást és olívaolajat. (Az asztalon gyenge minőségű napraforgóolaj és hasonlóan gyenge minőség ipari színtelen ecet volt csak található.) A halászlé
a műfaj totális félreértésére utalt, leginkább házilag eltett és pürésített halra emlékeztetett, nyoma nem volt benne a halászlé alapvető ízharmóniáinak és kellemes, selymes állagának. A napi menü egy átlagos, élvezhető húslevest,
kolbászos tört babot
és palacsintát integrált potom 15 lejért. A tört babot nagyon szerettük, értékeltük, hogy adtak hozzá savanyúságot is, jó ízű nem túl sós, nem túl savanyú káposztát, továbbá a házi kolbász mellé egy szép csülökdarabot is. A palacsinta is megfelelt a várakozásainknak.
Végső soron öt ételből egy mellélövés nem olyan rossz arány, minket nem arra indított, hogy kerüljük a helyet a továbbiakban, hanem inkább arra, hogy tovább kutakodjunk: vajon hogy néz ki az előbbi arány 20-30 étel viszonylatában. Vagyis leszünk még a Laci csárda vendégei s ajánljuk a helyet másoknak is.
Dorozsmai Endre
A szöveg az Erdélyi Napló e heti számában jelent meg.
A Laci csárdában 2011. október 12.-én jártunk.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése