2011. október 7., péntek

Márgál (Budapest, Király u. 53.)

A Ráspi név mind a borszakmában, mind a kulináris kalandozásokra affinis ínyenc körökben már-már mitologikus jellegű. Sokan bírálják Horváth „Ráspi” Józsefet, elsősorban azért, amit más borászokról mond, azt azonban kritikusai is elismerik, hogy teljesítménye mind borászként, mind vendéglősként vitathatatlan. 



Nem kevesen voltunk, akik nagy örömmel fogadtuk a hírt, hogy Ráspi vendéglőt nyit Budapesten, majd némi csalódással azt, hogy a vendéglő üzemeltetője és a névadó útjai elváltak. Amit sajátos módon már kevesen tudnak, az az, hogy a néven kívül semmi nem változott: a Ráspi Budapest üzemeltetője, név szerint Gál Attila séf-házigazda ugyanazzal a filozófiával, ugyanazzal az igényességgel és ugyanazzal a csapattal folytatja a munkát Márgál néven. Merthogy a vendéglő már nem Ráspi, hanem már Gál.
A nemrégiben sikerült végre eljutni a nevet cserélt étterembe s csupa jóról számolhatunk be. A hangulatos, polgári belterű 




kicsiny étteremben remekbe szabott, kellően szűk étlap, izgalmas, elsősorban értőknek szóló borlap. A remek fogadófalatka 



után ettünk egy menüt, benne gyümölcslevest tejfölmousse-szal 



és krumplistésztát (más napokon kevésbé egyszerű a menü, egyébként az érte kifizetett 950 Forintot így is nagyon megérte) 



valamint kacsamájat barackmártással 



és mangalicanyársat uborkasalátával. 



Leszámítva azt, hogy az egyébként számlázott kenyér nem ütötte azt a mércét, amit Ráspinál, a Csalogányban vagy a Laci!Konyhán! megismerhettünk, kitűnő állagú és ízű ételek kerültek tányérjainkra. A Márgál étterem méltán került be - akkor még Ráspi Budapestként - a 2010-es Alexandra kalauz által Alexandra éremmel jutalmazott vendéglők közé: helye ott van a magyar konyha értő megújítói között, a Bock bisztró, a Mák, a Kistücsök, a Babel, a Csalogány mellett. 


Dorozsmai Endre

A szöveg a Demokrata számára készült.
A Márgál étteremben 2011. július 15-én jártunk.

Osztályozás (10-es skála):
Atmoszféra: 9.5
Kiszolgálás: 10+
Konyha: 9
Ár/érték arány: menű: 10, á la carte: 7 (átlagos, korrekt)

A.K.-G.M., 20-as, konyhacentrikus, nemzetközi skála: 12
Tényleges Alexandra pontszám (a 2011-es Kalauz szerint): 11

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése