Ha azt mondom, Budapest, Liszt Ferenc tér, akkor sokan nem a Zeneakadémiára asszociálnak először, hanem a sörözők, vendéglők teraszainak sokaságára, melyek sajátos módon inkább egymást erősítik, mint hogy egymástól vegyék el a vendégeket. Megvan ennek a logikája. Ha az embernek nincs eleve elhatározott célpontja, mindössze egy szimpatikus, jónak ígérkező helyen akar étkezni vagy meginni egy-két sört, legbiztosabb, ha elindul a Ráday utca vagy a Liszt Ferenc tér felé, jó eséllyel meg fogja találni azt a vendéglőt, mely legjobban közelíti a preferenciáit. És nem kevesen ezt is teszik, a döntést inkább a pillanatnyi hangulatuk szeszélyére bízva, mint hogy előre asztalt foglaljanak valahol s utána azon idegeskedjenek, hogy odaérnek-e időre.
Ehhez hasonló hely Temesváron a Dóm tér (mely a Monarchia idején Temesvár utolsó várkapitányának, Losonci Istvánnak a nevét viselte, jelenlegi hivatalos nevét nem vésem ide, Dóm tér néven is bárki aránylag könnyen megtalálja), a történelmi belvárosban.
Nyáron a Dóm térre a környék megannyi kocsmája, vendéglője kitelepül. Pontosabban inkább a kocsmák vannak jelen, a kocsma alatt értve kávézót, sörözőt, pubot, szóval olyan vendéglátóipari egységet, ahol szeszest italt is kimérnek. Ezek közül kiemelném a Bierhaus nevű műintézményt (www bierhaus.ro), mely a hajdani Városháza (Ungureanu) utca és a Ferencz József (Grigorescu) utca kereszteződésében fekszik.
A Bierhausban impozáns a sörválaszték, 4-5 féle sört csapolva is lehet kapni, a nagy forgalomnak köszönhetően mindegyik friss. A berendezés rusztikus, hatalmas belmagasság, pácolt fa nyers tégla uralják a hangulatot, a dekorációs elemek közül a legmarkánsabb és legemlékezetesebb megannyi régi, konkrétabban több évszázados Temesvár-térkép berámázva. A Bierhaus azon ritka helyek egyike, melyek létrejöttük után hetekkel már tömve voltak, s szinte azonnal megtalálták a törzsközönségüket. A kiszolgálás kezdetben elég esetleges volt, nehezen vették észre a vendéget, de mára javult valamelyest a helyzet. A Dóm téri terasz nem adja vissza a söröző patinás hangulatát, de igényes, akárcsak egyébként a többi terasz: műanyag tucatszékeket nemigen látni, igényes kovácsoltvas-munkákat annál inkább.
Említeném még az Intermezzo nevű egységet, ahol jó pár éve ugyan, de életem egyik legjobb ravioliját volt szerencsém enni. A ravioli érzékeny műfaj, sokkal érzékenyebb, mint mondjuk a pizza vagy a spagetti, sokszor autentikus olasz vendéglőknek is beletörik a bicskájuk. Azt talán mondom sem kell, hogy a készen vett ravioli nincs is versenyben, azokról a trattoriákról beszélek, melyek házilag készítik a raviolit.
Kinn van még a Dóm téren megannyi kocsma, a Baroque, a Papillon, az Ír pub s még sorolhatnám. A Dóm tér vonzáskörzetében (értsünk ezen konkrétan 3 perces sétát, tehát egy 200 méteres sugarú kört) pedig úgyszólván bármit megtalálhatunk, mi szemünk szánk ingere: autentikus szerb vendéglőt, kevésbé autentikus mexikóit, több elfogadható gyrosost, kifogástalan Sushi bárt,
színvonalas pizzeriát, borbárral egybeépített, Nyugaton is párját ritkítóan igényes borszaküzletet, enomatic rendszerrel egy bolt íves pincében, indiai étkezdét és még egy sor szórakozóhelyet, kávézót.
Örömteli lenne persze, ha a magyar etnikum legalább annyira jelen lenne Temesvár gasztronómiájában, mint a német, a szerb és az olasz, de hát sajnos ez nincs így. Ha ezt a keserű ízt el tudjuk nyomni a szánkban, akkor a város magyar-német múltjának impozáns nagyságát elénk varázsoló Dóm téren kellemes estéket tölthetünk el, akár átutazóban, akár helyi lakosként.
Dorozsmai Endre
A szöveg az Erdélyi Naplóban jelent meg 2011. augusztusában.
A Dóm téren havonta megfordulunk.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése