2011. augusztus 21., vasárnap

Óceán Bár és Grill (Petőfi tér 3.)



Van Budapesten néhány tucat étterem, mely az átlagpolgár számára áraiból kifolyólag szinte megközelíthetetlen, hiszen egyetlen személy számlája lefedi egy kisebb társaságnak egy átlagos helyen való fogyasztását. Van közöttük a pozicionáltsággal visszaélő turistacsapda, de van néhány igen jó konyhájú egység is.
Ezutóbbiak közé tartozik az Óceán Bár és Grill is. A belső tér kiképezése elegáns, diszkrét, a hatalmas, falra erősített műhalat leszámítva. 



A kiszolgálás rendkívül kedves és udvarias volt, de semmi sem tökéletes, pincérünk teljességgel megfeledkezett arról, hogy citromot kértünk s még egy italt, így jó tíz perc után a kollegáját kellett zavarnunk, aki - javára legyen mondva - a legnagyobb természetességgel ugrott be, ami bizony messze nem általános Budapesten.
Ettünk négyen királyrákot, 


osztrigát, 



 libamájat,



sushit, 



vörös márnát, 



lazacvariációkat, 



Szent Péter – halat, 



rákos raviolit, 



tiramisut 



és csokifelfújtat. 



Megállapítást nyert, hogy igen jó főznek, amit sejtettünk, hisz már régóta olvasgattuk az étterem által megjelentett kiváló hal-szakácskönyvet, melyben az étlap remekeinek receptjei is megtalálhatóak. Persze akadtak azért döccenők, vörös márna előételnek is igen aprócska adag volt, a ravioli nem volt meggyőző, a ház fehérborának illatába illós jegyek keveredtek, s az árak pedig néhol - például a borok s a desszertek esetében - igencsak megszaladtak. Összességében azonban meg voltunk elégedve, a konyha kreatív, jó alapanyagokból dolgozik, profi módon. Ha valaki nem sokall tíz-tizenötezer forintot személyenként egy vacsorára, s nem a hibakeresés a célja, az Óceán Bárt bátran ajánlhatom neki, nem fog csalódni. 

Dorozsmai Endre

A szöveg a Demokratában jelent meg.
Az Óceán Bárban 2008. szeptember 4-én jártunk.




Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése