2011. augusztus 24., szerda

Korona Étterem (Kalocsa, Szent István király út, 6.)


Kalocsán az ismerőseink által ajánlott „tóparti halászcsárdát” vettük célba, de egy hirtelen jött felhőszakadás a hozzánk földrajzilag legközelebb eső helyre terelt be bennünket. 



Nem is bántuk, a szép terasz, a kellemes beltér, a klasszikus magyar ételeket – közöttük hazai halfajtákból készülteket – felvonultató, a Szent Korona bemutatásával kezdődő étlap alapvetően kedvünkre való volt. Kár, hogy e hely is beállt a sorba a „gyerekhami” címszó alatt: itt is úgy fogják fel a jelek szerint a gyermekétkeztetést, hogy „hadd adjunk a gyermeknek ipari hulladékot – csirkenuggestet és halrudakat – azt legalább kedvvel eszi és nyugton van”. Lehet, hogy ezt kéri a közönség és hogy másik ezer vendéglő is ezt teszi, attól még a jelenség nagyon káros és tenni kell ellene. A belső tér lehetne Szent Istvánosabb, kissé modernre sikeredett a dizájn, s a névválasztáshoz illő (pl. gregorián vagy más középkori) zene helyett egy kereskedelmi rádió szól.
Rendeltünk egy halászlevet 



valamint roston sült harcsát görög salátával. 



 Az első hallásra szokatlannak tűnő párosításért nem a vendéglő a felelős, hanem e sorok írója, egyébként az ízharmónia pont olyan volt, amilyennek elképzeltük. Vagyis jó. A halászlé bajai stílusban készült, ami a dorozsmai gyerekeknek idegen és laza, de ne bántsuk, a műfajon belül rendben volt, egyébként a bajai halászlén nevelődött asztaltársam csak jót mondott róla. A roston sült harcsa egyrészt afrikai volt (reméltem, hogy szürkeharcsa lesz, elvégre egy árban volt a fogassal), másrészt rostot nem látott, lisztet és olajat viszont igen. Sajnos ez is általános jelenség, még komolynak szánt szakácskönyvekben is találkozik az ember ezzel az abszurdummal, a rost és az olajos serpenyő összekeverésével. Összességében a Korona Étterem nem rossz hely, bőven benne van a „jó átlagban”, kis odafigyeléssel de lehetne jobb is. Akárcsak a „jó átlag”… 

Dorozsmai Endre

A szöveg a Demokratában jelent meg.
A Korona étteremben 2008. június 11-én jártunk.

Osztályozás:
Konyha: 6
Atmoszféra: 6

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése