Villa Bagatelle (Királyhágó tér)

A szocializmus éveinek kollektív felelőtlenségét követően a borászok képviselték talán az első üdítő kivételt, abban, hogy nevüket adták munkájukhoz. Két évtizednek kellett eltelni, amíg a vendéglőknek nemcsak a nevét kezdtük megjegyezni, hanem a kulcsemberét, a séfét is. S ahogy húsz esztendeje megtanultuk Gere Attila, Tiffán Ede vagy Bock József nevét, úgy most megtanuljuk Lithauszki Zsolt, Pethő Balázs vagy Széll Tamás nevét. A cukrászatban pedig Mihályi Lászlóét, aki talán a legismertebb és legelismertebb a szakmában.

Örömteli volt desszertjeivel Budapest központjában, a Centrálban találkozni, de az együttműködésnek vége szakadt, s ismét Vácig kellett zarándokolni annak, aki a Mester desszertjeire kíváncsi volt. Elképzelhető örömmel olvastam hát a nemrégiben, hogy afféle „kreatív séfjéként” illetve cukrászként működött közre Mihályi úr a Villa Bagatelle desszert-kínálatának kialakításakor. Azóta sikerült is látogatást tenni a jeles kulináris egységben. 

 

A pékségben remek kenyereket árusítanak, 

a kávéházban a desszertek mellett kínálnak reggelit és ebédet, sajnos 19 órakor zárnak, így legfeljebb egy nagyon korai vacsorát lehet itt elfogyasztani.

Mi déltájt jártunk a „Villában” és három desszertet, egy málnás süteményt, 

 egy csokis tarte-ot 

 valamint a helyről elnevezett desszertkompozíciót 

rendeltük meg, továbbá egy kenyérkosarat kacsamájhabbal, avokádókrémmel és mangalicaszalámival.  Íme:

 Leszámítva a modernnek és dizájnosnak szánt, de rettenetesre sikeredett lila csillárokat, mindent a legnagyobb rendben találtunk: a kiszolgálást, az ízeket, a tálalást. A desszertek pedig nem egyszerűen finomak, hanem egyenesen katartikusak.

Újabb ínyenc zarándokhellyel gyarapodtunk…

Dorozsmai Endre

(A szöveg a Magyar Demokratában jelent meg.)