Borkonyha (Sas u. 3.)

Ha megszűnik egy üde színfolt a főváros gasztronómiai palettáján az meglehetősen elszomorító, viszont ha a helyén egy éppen olyan igényes és izgalmas hely nyílik, akkor végső soron minden rendben. Egy év működés után tavaly bezárta kapuit a Segal Viktor kreatív séfkedése mellett működött Stand bisztró, a nemrégiben viszont a helyén Borkonyha néven egy kiemelkedő vendéglő nyílt. 

 
Feszengésmentes elegancia, kifogástalan, gyors, készséges, felkészült kiszolgálás, minőségi alapanyagok, kulináris kreativitás jellemzi az új vendéglőt.

Mi szombat délben ettünk ott egy borkóstoló szünetében, ami szerencsés időpontválasztásnak bizonyult, mert náluk a szombat halnap. Az aznapi ajánlat aranykeszeg volt, amit meg is rendeltünk. Ettünk még az üdvözlőfalat (fűszervaj házilag sütött kenyérrel) után a borkorcsolyák közül tepertőt, májas zsírt, továbbá kagylót, valamint pisztrángot. A borfogyasztást visszafogtuk, mert hosszú nap állt még előttünk, viszont annál több szódát ittunk. Azért a borlapról is választottunk két tételt, melyek közül kiemelném a Szatmári pince Vulcanusát. Midőn megdicsértem a pincészetet és főborászát, a korábban Szeremley Huba borait jegyző Fölföldi Bélát, pincérünk jelezte, hogy ő nem más, mint az illető fia, ami persze még közelebb hozott egymáshoz.

A konyha kíméletes technológiákat alkalmaz, ügyes, de nem bizarr párosításokat, az egész úgy jó, ahogyan van. Illetve egyetlen apró megjegyzésem lenne: habár a „fine dining” éttermek szinte kötelezően kis adagokat adnak, főleg az előételek esetében, ezt azért nem kell túlzásba vinni. Eme apróságot leszámítva nem lehet fogást találni a Borkonyhán. Gyarapodtunk egy remek étteremmel, ahová nyugodtan elvihetjük külföldi vendégünket, ha sablonmentes magyar ízekre kíváncsi.

Dorozsmai Endre

A szöveg a Demokratában jelent meg.
A Borkonyhában 2011. május 28-án jártunk.


Osztályozás
Konyha: 9
Kiszolgálás: 10
Atmoszféra: 10