2019. május 21., kedd

Mili Gasztronómia (Budapest, Feketefej utca 2.)


Szakmailag vitatják ugyan a Dining Guide által gondozott Top100-as kiadványt, mi több, magam is leltem benne elképesztő aránytévesztéseket (pl. alternatív vendéglátásba illő egységeket a legjobbak között, ahová a Gundel például nem fért be), de annyi biztos: jó tippeket ad. E kiadvány nélkül aligha vettem volna célba a High Note Sky Bar-t vagy a Mili Gasztronómia nevű egységet.
Utóbbi a főváros, de lényegében egész Magyarország egyik legszebb fekvésű étterme, a budai hegyei erdei között egy tisztáson, ahol több ízben is megfordultam az elmúlt húsz évben, különböző üzletvezetések alatt, annyi biztos, egyik sem volt annyira meggyőző, mint a mostani. Ami nem meglepő, tekintve, hogy a mai sztárséfek sorát elindító legendás LouLou étterem tulajdonosa, Rudits Károly áll az újranyitás mögött.
Az étlap összefogott, átgondolt, dicséretesen rövid úgy, hogy közben azért képes érdemleges választékot nyújtani. A konyha felkészült, a tálalás szemet gyönyörködtető, az árak pedig értékarányosak.
A kiszolgálás udvarias, bár az némiképp zavart, amikor az előétel mennyiségét magyarázta pincérünk, bizonygatva, hogy nem fogok jóllakni egy előétellel és egy desszerttel. Kénytelen voltam jelezni, hogy nem is akarok, nem a jóllakás végett megyek étterembe, hanem élményért és ihletért.
 A beltér elegáns, a kilátás páratlan.

Rendeltünk némi dilemmázás után fokhagymás chilis rákot füstölt paprikával (2500), 
serpenyős lazacot citromos vajmártással, brokkolival, sárgarépával és csicsókával (3800),
valamint csokitortácskát tonkababbal és kávéfagylattal (1500).
Ételeink kifogástalanok voltak, ízre-állagra egyaránt kiválóak, harmonikusak, látványra is megnyerőek.
Összességében kiemelkedően jó élményünk volt a Mili Gastronómia, mindenkinek jó szívvel ajánljuk!



Dorozsmai Endre

A szöveg a Demokrata számára készült.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése