A Kádár korszakban fokozatosan
megcsontosodott egy éttermi standard, amit Pető Gyula és Venesz József
tankönyvei alakítottak ki elsősorban. E vonalat képviselő éttermek a
kilencvenes évek elején az odalátogató erdélyi emberek számára rendkívül izgalmasnak
tűnhettek. Mivel a Ceausescu-kor teljesen legyalulta az éttermi kultúrát és
nem kis mértékben az egyes háztartások kulináris tradícióját is, számunkra a Csülök
Pékné módra, egy igazi magyar pörkölt, egy Cordon Bleu (gyengébbek kedvéért:
sonkával, sajttal töltött pulykamell kirántva) vagy egy bakonyi sertésborda
katartikus élményt jelenthetett, hát még egy velős gombával töltött rántott
sertésborda, ez hagymás rostélyos vagy egy harcsapaprikás.
A rendszerváltás után a
magyarországi vendéglátós szakma hamarabb talált önmagára, mint az erdélyi. Már
a kilencvenes évek közepén egy sor olyan hely nyílt, mely igyekezett a
kisebb-nagyobb sikerrel túllépni a sablonokon. Az ezredfordulót követően pedig
egyre több olyan étterem nyitotta meg kapuit, mely nemzetközi mércével is
értékelhető. Ebben nem kis szerepe volt a Molnár B. Tamás - Bittera Dóra
szerzőpárosnak és az általuk alapított Magyar Gasztronómiai Egyesület
tevékenységének.
Nálunk az utóbbi néhány években
lendült nagyot a vendéglátás. Elsősorban a nagyvárosok, Kolozsvár, Temesvár,
Brassó viszik a prímet, de egyre izgalmasabb Nagyvárad, Marosvásárhely, Nagybánya
és Szatmárnémeti gasztronómiája is. A Székelyföldön is mozog valami, bár itt a
fejlődés érzékelhetően lassúbb, ami vélhetően a városméreteknek és a közönség
kulináris konzervativizmusának tudható be.
Temesváron egyre több egyedi hely
nyílik, melyek lassan átveszik a stafétabotot a jó értelemben vett házias,
félamatőr konyhát képviselő egységektől, melyek valahol a Pető-Venesz fősodor
és a fine dining között vannak, nem éppen félúton, lényegében közelebb az
előbbihez. Az első vendéglőtípus, a Venesz-Pető vonal jellemzően gyenge minőségű
alapanyagokból készít jól-rosszul, szokványos ételeket. Ezek népszerűsége jellemzően
az adagok nagyságától, kedvező ártól és egyéb, a konyhához nem feltétlenül
kötődő kérdésektől függ (atmoszféra, kiszolgálás, tálalás).
Az utóbbi, a törekvő fél-amatőr
vonal, az igényesebb réteget szólítja meg. A jó értelemben vett házias konyha esetében
a séf fantáziája nem feltétlenül terjed túl az elmúlt 50-60 év sablonjain, de
érezni rajta az igyekezetet. Ebbe a kategóriába
sorolnám a „Casa bunicii nevű temesvári éttermet, mely pár éve a legnépszerűbbek
közé tartozott, ma, a gasztronómiai bumm után már kevésbé látogatottabb. A
Tripadvisoron minden esetre van közel 500 értékelése, az értékelők három
negyede szerint a hely „nagyon jó” illetve „kiváló”. Jómagam 3,5 pontot adnék
neki a Tripadvisor ötös skáláján.
A beltér hangulatos, de érdekes
módon csak a teraszt üzemeltették ottjártunk idején, a kellemes marasztaló atmoszférájú
pincehelységben nem lehetett leülni.
Az étlap zömmel helyi fogásokat
kínál, elsősorban csirkét és sertést. De tartanak savanyított pontyot, sült
pisztrángot, kacsát, marhát is. Tehetünk egy kirándulást a bánsági sváb és a
magyar konyha irányában is, tartanak többféle spetzlét, illetve gulyáslevest,
valamint bundáskenyeret, így magyarul írva a román étlapra (a román konyhában
is honos fogásnak „tojásos kenyér” a megszokott neve). A desszertfront sem
reked meg a szokásos túrófánk – gyári fagylalt – palacsinta hármasnál
(egyébként ezek is szerepelnek az étlapon), kínálnak szilvás gombócot,
csoki-mousse-t, csokis süteményt és almát slafrokban.
A borlap elsősorban helyi borokat
kínál, többek között erdélyi és bánsági pincészetektől (Temesrékasi pincészet,
Liliac, Petrovaselo), érdekes módon Balla Géza neve hiányzik az választékból.
Van viszont pár újvilági tétel, amiről akár le is tudnánk mondani. Tartanak
helyi kisüzemi sört is a Terapia nevű
cégtől.
Többen voltunk, megkóstoltuk
egymás fogásait is, így képet alkothattam a bordázott vaslapon sült pisztrángról,
ami kifejezetten finom volt (titka a friss hal, nem véletlenül mondja a szólás,
hogy inkább egy jó hal rossz szakáccsal, mint egy rossz hal jó szakáccsal), jók
voltak köret-elemek, a puliszka, a roston sült zöldség, a spetzle, a párolt
savanyú káposzta, a póréhagymás
tejszínes krumpli és a vargányás rizs
. A kacsacombot jó-közepesnek,
élvezhetőnek
ítéltük, puha, jóízű volt hús, amatőrizmusra utalt a bőr hőkezelése (kis helyen
túlégett, s nem ropogott), a steakek csalódást okoztak,
rágósak voltak, szárazak,
nem meggyőzőek. Jól sikerült viszont a rablóhús.
A kiszolgálás udvarias, de
rugalmatlan, köretelemek cseréjét nem voltak hajlandóak megoldani.
Összességében átlag felettinek mondható
hely a Casa Bunicii. A gyérülő közönség dacára vélhetően megmarad, mivel erre a
zsánerű vendéglátásra van igény mindenütt. Otthonos hangulat, korrekt adagok,
barátságosnak mondható árak, az adott szinten megbízható minőség.
Dorozsmai Endre
A szöveg az Erdélyi Napló számára készült.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése