2017. január 9., hétfő

Kastély étterem (Sepsiszentgyörgy, Forrás utca 2.)



Székelyföldnek kulináris szempontból Sepsiszentgyörgy a legizgalmasabb városa. Találunk itt színvonalas borbárt (Indivino), budapesti viszonylatban is kiemelkedő hamburgerezőt (Eleven), korrekt éttermeket, melyek között most már a fine dining fele kacsingató is akad.
A Kastély vendéglőről a szájhagyomány útján értesültem, meg is ragadtam az első lehetőséget, hogy személyesen győződjek meg arról, hogy itt valóban kreatív, sablonmentes konyhát visznek.
A beltér elegáns, de ugyanakkor barátságos, nem feszengős, minden szék támláját a legfőbb székely szimbólumok, a Nap és a Hold bevágása díszíti. 
A kiszolgálás kitűnő, pincérünk udvarias, tartásos, külön kéréseinknek (a pirítóshoz fokhagymát, a salátához olívaolajat kértünk) rögvest eleget tesz.
Az étlap ígéretes, már az is jó pont, hogy szakít a megszokott képlettel, miszerint a vendég választ köretet a feltéthez, minden főfogás egy külön kompozíció, ezek között akadnak megszokott ételek, mint a borjúbécsi burgonyasalátával, de kínálnak nem kevés különleges fogást is, például vajhalat árpagyönggyel.
Rendeltünk libamájpástétomot, 
kakaslevest, 
kértünk volna mille feullie-t, de az sajnos nem volt, s ami kellemetlenebb, a helyette rendelt kókusztejes csokoládékrémmel sem tudtak szolgálni, de ez csak a rendelés feladás után derült ki. Végül két mousse-t ettünk. A leves remek volt, végre nem túlfőtt, hanem roppanós, friss, julienne-re vágott zöldség került bele, ízlett a libamájpástétom is. Jók voltak a desszertek, bár a mangó inkább püré volt, 
a csoki meg inkább ganache, 
de sebaj, ízre-tálalásra mindkettő hozta az elvárt szintet.
Kifejezetten jó hely a Kastély, megkockáztatom, hogy ezidőtájt a kézdivásárhelyi Borudvar mellett Székelyföld legszínvonalasabb étterme.

Dorozsmai Endre

A szöveg a Demokrata számára készült.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése