2015. június 1., hétfő

Pataki cukrászda (Érd, Balatoni út 61.)



Az érdi Pataki cukrászdára a Budai Gourmet-n figyeltem fel, Rigó Jancsi átiratuk – karakteres, intenzív ízű, jó állagú csoki-mousse szépen formázott, jó minőségű csokifélgömbben, korrekt alapzaton – meggyőző volt, méltó lezárása a fél napos ínyenckedésnek. El is határoztam, hogy első adandó alkalommal meglátogatom őket, annál is inkább, hogy az önmagában sokat elmond egy helyről, ha fontosnak tartja, hogy jelen legyen Magyarország legjelentősebb gasztro-rendezvényén.
A több mint negyven éve működő, immár a harmadik generáció által működtetett, számos rangos versenyt megnyert, jó néhány szakmai elismerést begyűjtő, hangulatos és népszerű cukrászdában igen komoly választék fogadott, nem volt könnyű dönteni. Annál is inkább, hogy nagy hangsúlyt fektetnek a látványosságra s jól teszik: egy jól tálalt étel vagy desszert lelkileg már megnyerte a vendéget, elérte azt, hogy a jót s ne a hibát keressük benne.

Végül egy joghurtos brownie és egy „somlói revolúció” névre keresztelt sütemény mellett döntöttünk.

Mindkettő korrekt volt, élvezetes, bár nem érte el a Gourmet-n kóstolt desszert színvonalát. Igaz, árban sem.
A Pataki cukrászda egyszerre törekszik a minőség képviseletére, a közérthetőségre és arra, hogy az átlagos jövedelemmel bírók számára is elérhető áron kínálja portékáit. A kiszolgálás kedves, közvetlen, a beltér hangulatos.
Jó volt itt lenni, megyünk máskor is.

Dorozsmai Endre

A szöveg a Demokrata számára készült.

1 megjegyzés:

  1. Elég sokféle "kényelmi terméket" vélek felfedezni a süteményeik többségében, míg a mousse-os vonulat ezektől árban, helyben (külön pultrész) és beltartalomban is jelentősen eltér. Pár éve kezdtek ilyesmit is készíteni.

    VálaszTörlés