Követendő példa: Indivino borbár (Sepsiszentgyörgy, Fő tér)

A borbárok a minőségi borfogyasztás és a borkultúra talán leghatékonyabb népszerűsítői. Kellemes környezetben, kedves kiszolgálás mellett jó barátokkal jó borokat kóstolgatni, mi lehet jobb ennél a lazítás műfajában? Elég későre fedezte fel magának a magyar borászat Székelyföldet, de felfedezte: ma már a székely üzletláncban, a Merkurban is kapható kéttucatnyi magyar bor (vagy tán annál is több, nem számoltam meg) és annak nagy része a minőségi szegmenshez tartozik.

Itt az ideje, hogy minden székely kisvárosban legyen legalább egy borbár, mely a magyar borokra épül. Sepsiszentgyörgyön már van egy, az Indivino. Bizonyára nem véletlen a DiVino nevű, világsikernek nevezhető borbárral való névhasonlóság. Az alapfelfogás ugyanaz. Sok jó magyar bor egy helyen, abból nem kevés kimérve decire, otthonos, barátságos beltér (a tévéről le tudtunk volna mondani), minőségi falatkák. Külön kiemelném, hogy a magyar nemcsak magyarországit is jelent, a tágan értelmezett Erdélyből is képviselteti magát két pincészet. Jó lenne, ha bevennék a választékba Maurer Oszkár (Szerémség) és Bott Frigyes (Felvidék) borait, hogy reprezentálva legyen az egész Kárpát medence. Azt is érdemes megjegyezni, hogy a befutott sztárok mellett (Polgár, Gere, Dúzsi, Frittmann) olyan kevésbé ismert pincészetek borai is kaphatóak, mint a Sterlik vagy a Gombai birtok továbbá az ismertnek számító, de viszonylag későn, 2008-ban a ringbe lépett Kertész Zoltán nedűi.  

Hatalmas erénye a helynek, hogy dohányzás ki van tiltva, ami Erdélyben sajnos ritkaság, de ez az egy erény elég lenne ahhoz, hogy az Indivino-t válasszam akkor is, ha nem lenne annyira telibe talált összességében, mint amilyen.

Amikor jó sors a nemrégiben Sepsiszentgyörgyre vezérelt, nem meglepő módon az első hely ahová betértünk, az Indivino volt. Ittunk egy fehérbort, konkrétan Zöldveltelinit a Sterlik pimcétől, mert mindig igyekszünk olyan tételt választani, amit nem ismerünk, egy rosét, Sebestyén Csabitól, mely a ház rozéjaként funkcionál és egy Merlot-t a Juhász testvérektől Egerből. A borok megfelelő hőmérsékleten, pazar pohárban érkeztek, szebben, mint amilyet a DiVino használ. Kértünk némi borkorcsolyát is, avokádókrém nem volt, pasta sem, kaptunk viszont „Kacsamáj, libazsír barnakenyér” címszó alatt ízletes kacsamájpástétomot és tepertőkrémes kenyeret, 

továbbá élvezhető kolbászt mustárral.

A gasztrofronton lehetne még javítani, tenni azért, hogy a kacsamáj kacsamáj legyen és ne pástétom, vagy, hogy a zsír ne legyen tepertőkrém, nem mintha e kettő ne lenne finom, de elvi kérdés, hogy az érkezzen a tányéron, ami az étlapon szerepel, vagy a cseréről tájékoztassák rendeléskor a vendéget. A kolbászok melegítését is inkább klasszikus sütőben kellene megoldani, mint mikrohullámúban, a kiszolgálás pedig lehetne kicsit pörgősebb. De ezek csak apró jószándékú megjegyzések, a lényeg az, hogy az Indivino párját ritkítóan jó hely, egész Erdélyben kevés hozzá fogható van.

Sok sikert neki, s adja a Fennvaló az új évre, hogy sokan kövessék Debreczeni Zsombor tulajdonos példáját.

Dorozsmai Endre