2014. október 23., csütörtök

Hopfanatic brew pub (Hunyadi tér 11.) - reload



Örömmel tapasztaltuk a Hopfanatic sörözőben megejtett legutóbbi látogatásunk alkalmával, hogy a helyet felújították. Jobb érzés bent ülni, nincs dohszag, a komlófejű szörnyek maradtak, de mintha konszolidáltabbakká váltak volna.
Szélesedett a palackos választék, amit kihasználtunk, bevásároltunk szépen.

Nagyon ízlett a végül itthon megivott Bevog nevű cég két remek söre, mindkettő IPA-s jellegű. Sláger az Amerikai Hoplager, sokkal markánsabb, meggyőzőbb élményt adott palackban, mint a Főzdefeszten csapolva. 400 forintért, fél liter: egyértelműen best buy kategória, be is fogok belőle tárazni.  Ittunk csapolva vagy 4 féle sört, egyik jobb volt, mint a másik, mondjuk nem is számítottunk másra. Illetve, hogy pontosítsak, nem tartottuk elképzelhetetlennek, hogy belefutunk nem túl élvezetes tételekbe is a főzdefesztes vegyes tapasztalat után, de azért alapvetően jóra vártunk és jót is kaptunk.

A felszolgáló hölgy, akivel első alkalommal olyan jól elbeszélgettünk és annyira lelkesnek tűnt, ezúttal nagyon rosszkedvű volt, mi még jól jártunk, mert aránylag hamar kiszolgált minket, később, tanúi voltunk annak, hogy a pultnál állnak négyen sorba, ő meg kint cigarettázott. Én bizony felháborodtam volna, ha velem történik ez meg, de nézni sem volt jó érzés.
Mindazonáltal a Hopfanatic megmarad kedvenc főzdémnek és e söröző pedig olyan ritka helynek, ahová vissza-vissza fogok járni. Mert ugye a fő cél számomra mindig az, hogy új helyeket fedezzek fel, de van pár kivétel: Legenda, Hopfanatic, Különleges Sörök Boltja, Csak a jó sör, Bölcső Bar, Felni, Jónás, Jurta kocsma.


Dorozsmai Endre


A szöveg a blog számára készült.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése