2013. július 7., vasárnap

Wang mester konyhája (IX. Telepy utca 24.)



Fogas kérdés, hogy jót tesz-e a kínai konyhának az, hogy lassan minden második utcában beleütközünk egy kínai büfébe, melyben elfogadható áron többé-kevésbé elfogadható minőségű egyen-ételt fogyaszthatunk. Az ismertség és a megbecsültség nem jár mindig együtt. Miközben a világ egyik legjelentősebb konyhájáról beszélünk, melynek hiteles képviselői aggódva figyelhetik az európaizált, silány minőségű mű-kínai rohamos terjedését.
Ha mélyebbre akarunk tekinteni a tucatbüféknél, ínyenc körökben az első tipp, amit úgyszólván bárkitől kaphatunk, majdnem biztos, hogy egy bűvös névben fog koncentrálódni: Wang. 
Wang mesternek több étterme is volt, jelenleg kettő viseli a nevét, mint azt a honlapjáról megtudhatjuk. A Telepy utcait próbáltuk ki először és olyan különlegességekre összpontosítottunk, melyek másutt nem kaphatóak. Előételeket ettünk elsősorban. Sült apróhalat, vegyes belsőséget pikáns mártásban, száz napos tojást (melyről megtudhattuk, hogy nem is száznapos, csak úgy néz ki, tény, hogy elemi averziókat piszkál fel az emberben az egyébként ízletes, de riasztó esztétikájú étel), „ízletes sertésfülfalatokat”, „étvágygerjesztő pacalt”. 

 
Az ételek izgalmasak voltak és ízletesek, az apróhalat leszámítva, amit túlsütöttek szinte üresre. Kipróbáltunk egy klasszikust is, lássuk, hogy készítik itt, hát bizony Wang mester apró tavaszi tekercsei és a nem ritkán állott ízű tucatszörnyűségek között zongorázni lehetne a különbséget. Egyszóval Wang mester Telepy utca konyhája megbízható, s ha a korrekt kulináris teljesítményhez hozzávesszük a barátságos árakat és a kedves kiszolgálást, akkor bizony azoknak is jó szívvel ajánlhatjuk az egyébként teljesen flancmentes, szolid helyet, akik gyanakvással szemlélik a kínai vendéglőket.
A Gizella utcai Wang étteremről pedig legközelebb! 

Dorozsmai Endre

 Jobb lett volna rögtön a blog indulásakor feltenni ezt a kis írást, melyet a Demokratának adtam le. Akkor szinte friss volt. Most ráadásul úgy hallani, hogy a Telepy utcai étterem bezár. Őrizze emlékét ez az írás. (Közben benéztem a honlapra, azt írják, hogy három napig még nyitva tartanak. No, hajrá!)

Sajnos nem leltem meg az itt készült képeket, így a világhálóról halásztam párat. Wang mester portréja a Dining Guide honlapjáról való, az egyik ételfotó az étterem honlapjáról, a másik Mennyei Mignon blogról. Ha bárki jelzi, hogy zavarja fotójának forrásmegjelöléssel történő átvétele, jelezze s a fotót leszedem. 

 


Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése