2013. július 2., kedd

Malatinszky borterasz (Villány, Fő tér)



Malatinszky Csaba a villányi borkészítés fenegyereke. Tökéletességre törekvő, maga útját járó ember, aki sokat tett azért, hogy a villányiakkal és a világgal egyaránt elfogadtassa: e borvidék vezető fajtája a Cabernet Franc kell, hogy legyen, mely itt érzi magát a legjobban.
Malatinszky is nyitott a nemrégiben egy ízlésesen berendezett kis borozó-falatozót Villány központjában, ahol a pincészet borai mellett ügyesen elkészített borfalatkákat, de akár ebédet is lehet fogyasztani. 
A választék szűk, kínáltak kétféle hideg előételt, háromféle főételt és egy desszertet, korrekt árviszonyok mellett. Értékeltük, hogy a borok mellett tartanak limonádéválasztékot és frissen facsart narancslevet is, hogy a „vezető beosztásúaknak” se kelljen üdítőnek csúfolt ipari borzalmakat, kólát vagy hasonlókat fogyasztani.
Ránk még egy kiadós ebéd várt, ezért csak apróságokat rendeltünk, tételesen mangalicakrémes kanapét valamint Créme Brullée-t. Hozzá némi tanakodás után, pincéri rábeszélésre a Serena fehér cuvée-t választottuk, mely a Decanter közismert szerzője, Steven Spurrier szakíró szerint a tavaly a legjobb európai fehérbor volt. Minket nem hatott meg a bor, ittunk már sokkal jobbat, Villányból és nem Villányból, de Malatinszky Csabától is. Kissé meglepett, hogy a pálinkát előhűtött, jeges stampedlis pohárban szolgálták fel, holott köztudott, hogy e nemes nedű 16-18 fokon adja ki leginkább az illatát és zamatát.
A kanapé tisztes adag volt, ízletesen elkészítve, egy rillette-szerű zsíros-húsos krémmel kenték meg a pirítósokat, a Créme Brullée pedig egyesen kiválónak bizonyult. Rokonszenves, szeretnivaló hely a Malatinszky Borterasz, betérünk majd máskor is.

Dorozsmai Endre

A szöveg a Demokrata számára készült 2011. októberében.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése