2013. május 19., vasárnap

Street Food Show a Hold utcában



Tavaly nem jutottunk ki a Dining Guide által szervezett Street Food Showra, de idén ez is összejött. A rendezvény kiállítói a Hold utcai vásárcsarnokban emeleti részén várták az érdeklődőket, ahová már régóta el akartam menni, mivel itt van az egyik egzotikus étterem, melyről valamelyik Top 100 gasztrokaland kiadvány hírt adott. 
A Lunchboxot
sajnos zárva találtuk, de helyette megannyi jeles gasztrointézmény kapott ideiglenesen otthont a csarnokban. Tumultus az volt, annak dacára, hogy adott pillanatban már csak akkor engedtek fel újabb vendégeket, ha valaki távozott, kígyózott is rendesen a sor mindkét feljáratnál. Végül az Innio bisztró belterébe vettük be magunkat, miután megegyeztünk a  házigazdákkal, hogy tőlük vesszük az italt s máshonnan hozzuk az ételt.
Hamar megállapítottuk, hogy a fizetőkuponok hihetetlenül gyorsan fogynak, annak dacára, hogy szinte semmi nem volt aránytalanul drága. Sőt. A Kandallóban csapolt Keserű méz sör például olcsóbb volt, mint az agárdi pálinkafesztiválon. Azért mondjunk egy ellenpéldát is. Eleddig nem mélyedtem el az osztrigák tipizálásában, számomra létezik kisebb, kerek és olcsóbb, meg hosszúkás, nagyobb és drága osztriga. Nos, ez a nagyobbik féléből 1000 ft volt egy darab a Budaőrsi Halpiac standjánál, míg ugyanezt az osztrigát a sok csillagos Le Meridien éttermében 700 Ft-ért láttam. Hm.
No persze a Halpiacot nem az áraiért szeretjük, hanem a tényleg jó minőségért. Ettünk is náluk az olcsóbbik osztrigán (500 ft) kívül 
Vénusz-kagylót, 
rákot, kagylót, minden finom volt, a kagyló egyenesen pazar. 
Ettünk még Pho-t 
és vietnami tekercset, 
kézműves fagylaltot, ittunk a sörön kívül kézműves szörpöket,
fröccsöt, s igen finom kávét. A Marmorstein pékség is termékei is meggyőztek. Feljegyeztük az Izlelő stand koordinátáit, a szentkirályi biotenyészetet, mindenképpen próbát teszünk majd a termékeikkel.
Jó volt eltölteni pár órát e gasztronómiai rendezvényen, addig is, míg eljön az idei Budai Gourmet ideje.

Dorozsmai Endre

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése