Top Tíz 1996-ból

A minap papírjaim között rendezgetve kezembe került egy bő másfél évtizede, 1996-ban összeállított lista, pontosabban mindjárt kettő. Némi megelégedéssel nyugtáztam, hogy már akkor elválasztottam a szubjektív TOP 10-et az „objektívtől”. Persze az objektívnak mondott ítélet is szubjektív bizonyos mértékig, mégis érdemes e két kategóriát külön kezelni.

Gondoltam érdekes lehet egy kis nosztalgia a blogon.

Nézzük, mely vendéglőket ítéltem 17 esztendővel ezelőtt a legjobbnak. „Objektíve.” Tegyem hozzá, hogy a lista nem kizárólag a konyha teljesítményén alapult, hanem az ár /érték arány, a hangulati tényezők, a tálalás, a kiszolgálás is benne volt az értékelésben

1. Fatál

A Fatál 1994-ben nyitott, s rögtön nyitás után több ízben is ellátogattunk ide. Szerettük a sajátos szerkesztésű, eredeti étlapot, a rusztikus tálalást, egy-egy újszerű fordulatot, például a ma már közhelynek számító zsemlében tálalást (savanyú marhavetrecét tálaltak ily módon), elámultunk azon, hogy a csülkös sztrapacskának a felét sem lehet tudjuk megenni ketten s nagyon tetszett a hely hangulata. Annak ellenére első helyre illesztettem annak idején a Fatál-t, hogy az árak bizony mindig is igen magasak voltak, a kiszolgálás pedig jócskán hagyott kívánnivalót maga után. Utoljára a kétezres évek fordulóján jártam itt. A hely még mindig működik.

2. Fat Mo’s Music Pub and Speakeasy

A Fat Monak a hangulata nyert meg elsősorban, a jó zene, a nyers tégla, a belső tér ötletes kiképezése. Jót is ettünk, ma már nem emlékszem mit. A kiszolgálás is rendben volt, s az árakat is elfogadhatónak ítéltük. Bár elég gyakran eljárok arra, nem tudom létezik-e még a hely.

3. Acapulco

Visszatekintve az Acaopulco teljesítményét most is jónak ítélem, alighanem ez volt a legjobb mexikói étterem Budapesten, kipróbáltam azóta a Desperadot, a gyorséttermeket s az Iguanat. Nem volt olcsó az Acapulco, viszont az ételek meggyőzőek voltak, akárcsak az atmoszféra. A felszolgálás is udvarias volt, kellően gyors és profi. Két ízben jártam itt 1993-ban és 1996-ban, mindkét alkalommal jót ettünk, másodszor egy négy fős társaság összesen nyolc fogását kóstolhattam meg. Az Acapulco, ha emlékezetem nem csak még a kilencvenes években megszűnt. Sajnos.

4. Haxn Bajor Királyi Sörház

A Haxn-ban közvetlenül nyitás után voltunk, 1994 vége felé. Emlékezetes maradt, mert ösztöndíjam harmadát otthagytam hármunk fogyasztásának fejében. Felejthetetlenek maradnak a faszénparázs mellett forgó nyárs húzott csülkök, a pazar kacsasült. A legtöbb fősodratú hellyel ellentétben mely ma is nagyjából azon a szinten működik, mint két évtizede (Szent Jupát, Tüköry, Csarnok, Fatál stb) a Haxnban esett valamelyest a színvonal s ez nem a múlt megszépítő hatása. A fő attrakció a csülök nem hozza már hajdani formáját, igaz nem is készítik a vendég szeme láttása faszénparázson. A bajoros, jól megtervezett beltér kissé megkopott,. Mindazonáltal jelen formájában is megbízható, nagyevőknek korrekt élményt nyújtó vendéglő.

5. Paletta

Ha mai szemmel kellene értékelnem a húsz évvel ezelőtt éttermi élményeim alapján az egyes vendéglőket, akkor a Palettát helyezném az első helyre. Friss alapanyagok, rövid étlap, családi üzemmód. A kiszolgálás vélhetőleg a családi kontextussal összefüggésben a lehető legszívélyesebb volt, de igazság szerint ez önmagában nem magyarázat. Van, aki nem született pincérnek, s ha érdekelt is a vendégek megtartásában, undok marad. Az a két felszolgáló, akivel a Palettában találkoztunk, a lehető legjobban tette a dolgát,  teljesítményük 17 év távlatából is csodás élmény. A hely sajnos megszűnt, nyomában a Vén Buda nyílt meg ismét, majd a Champion Sports Pub. Hogy ezutóbbi létezik-e még azt nem tudom, de őszintén szólva nem is foglalkoztat különösebben s legfőképpen nem tartozik a tárgyra.

A szakács működtetett még valami River Club nevű helyet a Duna mellett a pesti oldalon, ahová elzarándokoltunk a kedvéért, ott is igen jót ettünk, talán fácánsültet, de biztos, hogy valami vadmadarat, amit nem könnyű szaftosra sütni. Neki sikerült. Sorsáról sajnos semmi továbbit nem tudok, nevére sem emlékszem, de ha megtudnám, hogy ismét (vagy továbbra is) van vendéglője, biztos elmennék meglátogatni.

6. Il Padrino

Az Il Padrino a hajdani munkahelyem mellett volt, ami predesztinálta arra, hogy törzshelyem legyen. De volt ott még jó pár hely, egyik-másik közelebb is: a Steffl söröző a Bem téren (ma is működik), a La Prima Pizzeria, a Margit körúton, ahol igen finom savanyú malaclevest lehetett enni, vagy a Pince Csárda, közvetlenül az Il Padrino mellett. Talán egy egyetlen budapesti étteremben sem voltam annyiszor, mint itt. Ez nagyjából 30 látogatást jelent. Kivétel a Simon Pince, ahol a törzsasztalom működött 1995 és 2000 között, valamint a Maligán, ahová rendszeresen eljártam vaktesztekre.

Nagyon szerettük az olasz tésztáikat, utólag visszatekintve azért, mert beforralt tejszínt vagy mascarponet használtak a sugoikhoz, ami akkor újszerűen hatott. De a csőben sült makói csülköt is szívesen ettük, nejem kedvence pedig a déligyümölcsleves volt. Pizzát működésük alatt nem tanultak meg sütni, a tésztája mindig kemény volt és az optimálisnál vastagabb.  Értékeltük a pácolt fából ácsolt, ólomüveg-berakású szeparékat, az otthonosságot, a hosszú időn keresztül ott dolgozó fiatal pincérgyerek igyekezetét. Az Il Padrino helyén Tölgyfa néven nyílt később vendéglő, mely tudtommal megszűnt.

7. Kispipa

Minek szépítsem a valóságot, a kilencvenes években a hosszú étlap azt jelentette számomra is, mint ma a legtöbb átlagpolgárnak: a választási lehetőség bővülését. Nem sejlett fel lelki szemeim előtt a gigantikus fagyasztó, mely nélkül nem lehet 200 ételt kínálni. Mert ezzel reklámozta magát a Kispipa s Aubel Ervin másik két vendéglője, a MUOSZ és a Fészek Klub. (Egy időben a Hűvösvölgyi úton működött még egy negyedik egység is, tán az volt a neve, hogy Diófa nagyvendéglő. Itt egyszer voltam és többek között csigával töltött gombát ettem, ez nagyin megmaradt.) A Kispipát azért emeltem ki közülük, mert ottjártunkkor egy rendkívül kedves, jó humorú pincér szolgált ki és élő zongorazene szólt. A Kispipa ma is működik, két éve jártam ott, egy kicsivel most is az átlagszint fölött áll. Megjegyzem, hogy állott ételt itt nem kaptam soha (ellentétben az Andrássy úti egységgel, ahol rossz szagú volt a csukapörkölt 1996-ban, de mivel először rendeltem csukát, azt hittem hogy ez a csuka természetes szaga. Azóta több ízben magam is készítettem e halból ezt–azt s így visszatekintve érhetetlennek tartom hogy miként lehetet egyáltalán felszolgálni azt a pörköltet). Emlékezetes maradt az 1995-ben evett csigapörkölt, ami akkora adag volt az akkor sem egetverő 330 Ftért, hogy a felét becsomagoltattuk s otthon ettünk meg másnap.

8. Jorgosz

Szerettük nagyon Rezi György görög vendéglőjét. Morogtunk a 10% felszolgálási díj miatt, de a hangulat s a hitelesen prezentált görög parasztkonyha remek fogásai ellensúlyozták jogos elégedetlenségünket. Rezi György görög szakácskönyvét meg is vettük s jó néhány receptet ki is próbáltunk belőle. Legemlékezetesebb látogatásunk 1995-ben esett meg, amikor egy kedves barátom, aki azóta politikai karriert futott be, (jelenleg a Kovászna megyei tanács elnöke) ünnepelte meg frissen kézhez vett jogi diplomáját. Szerettük az olajbogyós nyulat, a spenótos rétest, a sült apróhalat, a töltött szőlőlevelet, de tulajdonképpen mindent ami a  tányérra került. Kár, hogy akkor nem volt még digitális fényképezőgépem. A Jorgosz azóta megszűnt, talán a kétezres évek fordulóján. Rezi György azóta nyitott másik vendéglőt Serpenyős, majd Rezi néven, ha jó emlékszem. Itt is jártunk, a kétezres években, korrekt main stream fogásokat kaptunk. A tulajdonos nagyon kedves volt, a Tiffán-féle Villányi Kékoportó pedig 30 Celsius fok táján tanyázott.

9. Winstons

Nem tagadom a Pub-hangulat az egyik gyengém. A Winstons ebben a műfajban igen jó volt, több ízben ettem náluk, az ételek ütötték a mércét. Többszöri váltás után most is működik valami hangulatos étterem a helyén.

10. Szent Jupát

Valamiképpen bekerült a Szent Jupát is a TOP 10-be, vélhető, hogy a jó ér/érték arány révén. A Csülök Péknét, a szarvaspörköltet nagyon szerettük valahányszor azt rendeltük, a csevap és az olasz húsgombóc ugyanaz a magyar fasírt volt, adtak kilenc jó nagy labdácskányit, a rántott sajt egyszerű trappistából készült, de nem folyt ki a tölteléke, három tisztes szelet volt az adag. A kacsasült száraz volt, a bécsi szelet meglepően jó. A Csülök Péknéből egy alkalommal három fő fogyasztása után elcsomagoltattuk a maradékot, másnap egy napon keresztül ez volt az eledelem, három ízben is melegítettem belőle. Megdöbbentő volt, amikor a nyolc fős szeparéba egy másik, négy fős idegen társaságot mellénk ültettek, de hát az üzlet az üzlet, mi pedig jó akartuk érezni magunkat. Többnyire sikerült annak dacára, hogy nemcsak az étel volt vitathatóan friss időnként, hanem a kiszolgálás sem volt a csúcson. Utoljára a bővítés után 2004-ben jártam a Jupátban, a borfesztivál idején. A konyha teljesítménye akkor is nagyjából ott volt, mint korábban.

Dorozsmai Endre

 A szöveget a blog számára írtam.