2013. március 19., kedd

Café Bouchon (Zichy Jenő u. 33.)



Ínyenc barátaink tanácsait érdemes meghallgatni, mormogtam magamban, midőn egy remek kulináris élménnyel gazdagodva beültem az autómba a Café Bouchon előtt. Hónapokkal ezelőtt egy zártkörű borvacsorán kaptam a tippet, amit most végre sikerült valóságba ültetni. Elég sokat sétáltam az elmúlt húsz évben a Zichy Jenő utcában, hisz egyik legjobb barátom lakik arrafelé, s láttam, hogy a kétezres évek első felében nyílt egy igen hangulatos a hely, de az árak mindig elijesztettek.
Most is azért esett a választásom (persze a biztosnak tűnő tipp mellett) a Bouchonra, mert a honlap szerint három főételt is elkészítenek 5500 ftért kisebb adagban. Márpedig ez az egyik kedvenc műfajom. Sokfélét kóstolni, kis adagban.
Ennél is izgalmasabbnak tűnt az étterem másik ajánlata tételesen, hogy 70% fejében kis adag is rendelhető, szinte bármiből, beleértve az előételeket és a desszertet is, egy-két olyan kivétel mellett, mint a báránycsülök. Az üzletvezető, Tisza Lajos úr, akivel igen hamar kellemes beszélgetésbe keveredtünk, elmondta, hogy ők nem hívei a miniatűr adagoknak, s náluk a fél adag felel meg egy normál adagnak másutt.
Nem tagadom, nálam sokat nyom a latban egy hely hangulata és a kiszolgálás. Amikor a magam Top100-át állítom össze, tudatosan háttérbe szorítom ezeket a szempontokat, s akárcsak az etalonnak számító kalauzok, magam is kifejezetten a konyha szempontjából rangsorolom a helyeket. Összélmény-alapú viszont a személyes kedvencek húszas listája, ahová a Café Bouchon egyből bekerült.
Izgalmas, információ-gazdag beszélgetést folytathattunk az üzletvezetővel egy igen barátságos, családias helyen. Mint kiderül a honlapot böngészve, a berendezés, az atmoszféra nem véletlenül olyan, amilyen. A beköszöntő szerint a hely „neve „a francia "Le Bouchon" kifejezésből ered, ami pontosan lefordítva a borosüveg dugóját jelenti, valamint (és ez volt a fő ok, ami miatt ezt a nevet választottuk) Lyon tartományban a vidéki családi vezetésű kis éttermeket is így nevezik. Amelyek néha nem is éttermek, csak házak, ahol amellett, hogy étkezhetünk az ott élőkkel bepillantást, nyerhetünk mindennapjaikba. Megérthetjük miért olyan jó ott lenni. Mit jelent az, hogy vendégül látni valakit és hogy a francia konyha nem feltétlen jelent óriási tányért pici adagokkal, hanem sokkal inkább az ízek kiforrottságát, harmóniáját, tradícióját jelenti, és azt, hogy pár órácskára mi magunk is családtagok lehetünk egy olyan családban, ahol senkit sem ismerünk. Befogadnak. Nem várja a percet senki unottan, hogy mikor távozunk, hanem tiszta szívből örül annak, hogy őket választottuk.”
Rendeltünk kis adag Strassbourg-i libamájpástétomot hagymalekvárral, áfonyalekvárral, gyümölcsökkel, 
grillezett kacsamell-steaket mézes worcestershire-os meggymártásban, mandulás krokettel, 
grillezett fokhagymás fogasfilét friss vegyes salátával, vasalt burgonyával
és francia csokoládétortát. 
Mivel épp borkóstolóra igyekeztünk, italfronton a sör mellett döntöttünk, azzal együtt, hogy a borlap igen impozáns, s bortémában hosszan elbeszélgettünk Tisza Lajos úrral. Az első fogásra való várakozás közben amuse bouche is érkezett: „paradicsomlekvár” kalácsszerű zöldfűszeres házi kenyérrel. Remek indítás, el is beszélgettünk a kapcsán az erdélyi és balkáni konyháról, s a rokon ételekről, a zakuszkáról s az ajvárról.
A konyha jó alapanyagokat használ, korrekt polgári vonalat visz, technológiakerülőnek, háziasnak mondanám. A kacsamellet jobban szeretem bőrén sütve, de előre figyelmeztettek, hogy itt bőre nélkül sütik meg, így csalódás nem ért. A vacsora végeztével a ház ajándékaként kaptunk néhány nemes borból egy kis kóstolót, amit persze értékeltünk.
Summa summarum: a Café Bouchonban tartják magukat a meghirdetett ars poeticahoz: valóban családtagoknak éreztük magunkat az ott töltött másfél óra alatt. Jó szívvel ajánljuk másoknak is, tegyenek próbát. Meggyőződésem, hogy ha ugyanolyan nyitottsággal ülnek be, mint mi, nem fognak csalódni.

Dorozsmai Endre

A szöveg a blog számára készült.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése