Esetemben a fine
dining tisztelete és élvezete egyáltalán nem zárja ki a „brunch” típusú étkezés
kellő súlyú értékelését. Sokfélét, finomat, tetszőlegesen összeválogatva, nos,
ez is igen élvezetes tud lenni. E gondolat jegyében álltam neki a világháló
faggatásának a legjobb budapesti vasárnapi „brunchok” témájában, hogy méltó zárása
legyen a Borjour-os kiruccanásunknak.
A Kempinsky Hotel
Giardino nevű éttermét választottam, ahol 8400 ft a beugró, amiben
benne van az étkezés, továbbá némi ital is. Érdekes, hogy a kedves hölgy,
akivel első alkalommal a foglalásról beszéltem (s itt hadd vágjak a saját szavamba
- mivel társaságunk tagjai nem mondtak egyből igent, összesen háromszor hívtam
fel az éttermet asztalfoglalás ügyben, három alkalommal más és más vette fel a
telefont, de mind a hárman példásan kedvesek és udvariasak voltak) arról informált,
hogy Figula Mihály Olaszrizlingjét és Gere Attila Cabernet Sauvignonját kínálják
kimérve, tetszőleges mennyiségben az ebédhez, sör pedig nincs. Ehhez képest a
Haraszty Vallejo pince 2011-es Irsaiját ihattuk fehér műfajban, volt rosé is
Kiss Gábortól valamint Mészáros Pál Cabernet Sauvignonja került kibontásra
vörösök közül. Mindezek mellett volt Chapell Hill brut pezsgő és Bitburger sör
is. Tehát ha nem is azt kaptuk, amit vártunk, de jól jártunk.
Előző nap a
halfesztiválon is ettem egy osztrigát, 700 Ft-ért, ennyiért kínálták darabját, cseppet
sem olcsón. Mint kiderült, ennyibe kerül a szomszédos Le Meridienben is e nemes
étek, ahová benéztünk még a Giardino előtt, mert korábban érkeztünk a helyszínre.
A Giardinoban viszont az osztriga, amit folyamatosan utánpótolnak, benne van a svédasztal
választékában.
Aki megeszik egy tucatot – s miért ne ennénk ennyit a csodás
friss osztrigából? - lényegében leette a beugróját.
S akkor még ott van a
libamájpástétom, a füstölt libamáj,
a pazar tonhal- és lazac sushi, különféle
egyéb lazacok, jó minőségű sajtok (nekem a kecske camembert volt a kedvencem), rosé
hátszíntekercs snidlinggel, jó minőségű felvágottak. A főételek sem mindennapiak.
Legsikerültebbnek a Wellington bélszínt találtuk,
ami maga volt a tökély, de
ütötte a mércét zsemlegombóccal kínált szarvasragu is, ízletes volt a
borsmártással kísért bélszínérme s ha az ember megfűszerezte, akkor tonhal is
élvezetet nyújtott.
Külön említést érdemel a desszertfront. A választékot klasszikus
desszertek uralták, klasszikus felfogásban, de mégis a szokásosnál könnyedebben
előadva.
Lehetne kákán
csomót keresni, megemlítve, hogy akadnak kommersz termékek is a választékban,
hogy a tepertőt túlsütötték, a tonhalat szintén, de ez nem lenne méltányos. A
lényeg az, hogy itt az ember, ha akarja, akkor csak és kizárólag magas szintű, presztízs-alapanyagokból
jól elkészített, kiváló ételekkel is jóllakhat. Mindehhez pedig szép emlékű
Lakatos Pecek Géza rokonsága (fia és tán unokaöccse? - pincérünk felvilágosított,
de nem sikerült megjegyeznem a rokoni kapcsolatot) nyújtotta a színvonalas jazz-kíséretet.
András névre hallgató pincérünk remekül tette a dolgát, kedves volt, udvarias, kommunikatív,
vette a lapot, vissza is lőtte a póént, ha úgy hozta helyzet, egyszóval kifogástalan
kiszolgálásban részesültünk. Meglepetésünkre, a számla nem tartalmazott szervízdíjat,
amivel egyébként nem jöttek rosszul ki esetünkben, mert többet hagytunk rá a
végösszegre, mint amennyit számolnak általában hasonló színvonalú helyeken (10%-15%),
ezzel is kifejezve, hogy csodás élmény volt a Giardino, mi több, ár/érték
arányban is kiemelkedő.
Dorozsmai Endre
A szöveg a blog számára készült.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése