A Budai Vár tövében található éttermet már régóta kinéztem magamnak, mi
több, ez lett volna a tavalyi Torkos Csütörtökön az egyik fő célpontunk. De
végül nem utaztunk fel a Fővárosba, takarékosság okán, így mire eljutottunk e
bizalomgerjesztő helyre, már megváltozott a neve s a konyha orientációja.
Amit egyébként nem
bántunk, elvégre az egész csapat, mellyel a Borjour tiszteletére célba vettük
Budapestet, szereti a mediterrán konyhát. A Riso jó hangulatú, kellemes hely, a
zenét jól válogatták meg és annak hangerejét is megfelelően állították be. A
kiszolgálás kedves, összetoltak nekünk néhány asztalt, hogy mind a nyolcan
elférjünk egymás társaságában. A kiszolgálás terén egy apróbb probléma akadt,
egyikünk rendelt egy egyszemélyes vegyes előételt s elkövette azt a „hibát”,
hogy megosztotta felszolgálónkkal, hogy azt többen fogják enni. A kérdésre,
hogy akkor inkább kétszemélyes legyen-e, egyértelmű nemmel felelt, mégis kétszemélyest
kaptunk. S ha már itt vagyunk, akkor azt is meg kell jegyezzem, hogy az újabb
kör italok elfogyasztására vonatkozó felszolgálói kérdések már egy idő után
unszolásnak tűntek.
Az árak nem
alacsonyak a Riso-ban, de nem is megfizethetetlenek, egy korsó sör 750 ft, viszont a negyedes
tonic 420, ami kissé túlzásnak tűnik. A borok árát többnyire kettő és feles
szorzóval képezik a szaküzletihez viszonyítva, ami szintén húzós. Értékeltük,
hogy a jól ismert nevek mellett a borlapon feltűnnek olyan különlegességek,
mint a Merfelsz pince Tűzvirág nevű bora, a Molnár pince Villányi Syrah-ja,
vagy a kedvenc szekszárdi Kadarkám, melyet a Pastor pince jegyez.
Rendeltünk olasz
vegyes előételt (3690 két személyre),
kardhal-carpacciot (2590),
spenótos
csirkeragulevest (1190),
különféle rizseket,
vargányás tagliatellet (2350)
és
nápolyi pizzát (1690).
Az ételek nagyjából rendben voltak, bár a rizses
fogásoktól többet vártam volna. A pizza jó volt, a tagliatelle szintén, ezt
ettük ketten a partneremmel, úgyhogy nem jártunk rosszul, s végső soron a társaság
többi része is meg volt elégedve a saját rendelésével. A vegyes előételtálon sajnos
csak késztermékeket leltünk, felvágottakat, olajbogyót, aszalt paradicsomot,
articsókát, parmezánt egyébként jó minőségű cuccokat, elvártunk volna házi
készítésűeket is. (Például helyben grillezett és pácolt padlizsánt, cukkinit,
netán halat, s hadd ne soroljam.) A hozzá adott focaccia remek volt.
A füstölt
kardhalat vélhetően szintén készen vették, de az kiemelkedően jó volt.
Desszertet csak hárman ettek, ketten ugyanazt, csokoládéfelfújtat amarena
meggyel és vaníliafagylalttal (1290),
harmadik társunk pedig málnás
mascarponekrémet (1090).
A fagylalt készterméknek tűnt, leginkább Möwenpickre
hasonlított, de nem vennék mérget rá, hogy az is volt, a felfújt nem volt
rossz, de e műfajban is ettünk meggyőzőbbet, „csorgósabbat”, intenzívebb ízűt. A
mascarpone krémrendben volt, a málnamártás szintén.
Minden összevetve a
„korrekt–kötelességszerű” jelző foglalja össze élményünket a „katartikus” vagy „kiemelkedően
jó” helyett, mindazonáltal az össz-élményünk pozitív volt, és senkit nem akarok
lebeszélni a Riso meglátogatásáról. Sőt. A Riso a korrekt középvonalat
képviseli, mely nem okoz csalódást a reális elvárásokkal érkező vendégnek.
Dorozsmai Endre
A szöveg a blog számára készült.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése