Dokk büfé (Budaörs, Törökbálinti út 23.)

A közkeletű közgazdasági tévedések egyike, hogy a kereslet szükségképpen megteremti a kínálatot. Ez egy tetszetős, meggyőző és sok esetben a valóság által visszaigazolt tézis. Viszont szó sincs arról, hogy az összefüggés szükségszerű, törvényszerű lenne. Hogy messzebb ne menjünk, itt van a Dokk büfé Budaörsön. Amit csinálnak, egyszerű és nagyszerű s nem véletlenül népszerű. Egy remek választékkal működő friss tengeri halakat kínáló szakbolt mellett működnek, nyilvánvalóan a szakbolttal közös vállalkozásként. Az alapanyag ott van helyben, nem kell mást csinálni, mint minimális fűszert hozzá adni, megsütni frissen vaslapon és tálalni gyorséttermi stílusban. S míg az éttermek jó része – beleértve a jobbakat is – kong szombat délben Budapest központjában, egy budaőrsi utcácskában fekvő, tömegközlekedéssel úgyszólván megközelíthetetlen Dokk bisztróba ottjártunkkor folyamatosan érkeztek a vendégek, a szakács nem tudott egy perce leállni, a vaslapon folyamatosan sisteregtek a finomabbnál finomabb falatok. 

Egy fekete táblára krétával felírják, hogy mit sütnek, abból lehet választani. 

A napi kínálat egyébként meglelhető Facebookon is. A slágerételeken túl (tonhal, lazac, kardhal) szerepelt még a választékban ördöghal, aranykeszeg, Szent Péter hal, vegyes kis hal, szardínia, különféle kagylók és tintahalfélék.

Nem volt könnyű rájuk találni, s miután GPS híján a Google Maps segítségével csak összejött a dolog, nem indult zökkenőmentesen a kapcsolatunk. Elragadtatottságomat kifejező elismerő megjegyzésemet hideg közöny fogadta, bent a szakboltban az eladóként működő öregúr a köszönésemet sem fogadta, és teljességgel semmibe vett azután is, hogy magam maradtam az üzletben. Ezzel együtt miután az időközben a bevásárlóközpontokban bóklászó társam kipipálta a maga programpontjait, visszatértünk s szerettünk volt a szardíniát, osztrigát, és egy fél adag szépiát enni. Fél adagot nem adnak, mondták, ami nettó merevség és a vendég jogos igényeinek a semmibe vétele. Abszurd is, hogy egy egyetlen kicsi szardíniát lehet darabra kapni, de szépiából csak négyet lehet rendelni. Lenyeltük mérgünket és rendeltünk egy teljes adagot, annál is inkább, hogy szardínia már nem volt. Az osztriga vonatkozásában beküldtek a szakboltba, ahol a mogorva és barátságtalan öregúrtól kellett kérni az osztrigát, így jártunk el, viszont egyikünk adagját csak hosszabb várakozás után kaptuk kézhez illetve szájhoz.

Mi egyébként még jól jártunk, mert az utánunk következő vevőt az osztrigafelelős a már ismert barátságtalanságával utasította el, mondván, hogy egyedül van s neki a vevőkkel kell foglalkozni, fittyet hányva, arra, hogy a kollegái küldték hozzá az ügyben teljesen ártatlan osztrigára vágyó ínyencet. Nos, ennyi barátságtalanság, arrogancia és pökhendiség dacára is megy e hely. Megy, mert jó a modell. Van igény a friss, jóízű halra. Mert ami a tányérra, pontosabban a tányért helyettesítő kartonlapra került, az szinte kifogástalan volt. Kértünk a pazar, hibátlan halhoz polentát (puliszkaszerű étel gabonadarából), amit kicsivel jobban is meg lehetett volna sütni, egyébként előre gyártott és csomagolt árut használnak, az adag egy szelet búzadarából, egy pedig kukoricadarából készült polenta. 

Vettünk még egy műanyag shake-pohárban kínált saláta-egyveleget, amihez korrekt minőségű, átlag feletti extra szűz olívaolajat, és balzsamecetet ajánlottak. A kenyérért, mely szintén átlag feletti volt, nem kellett külön fizetni. Az osztriga hozta a maga mesés formáját, amit csak a friss, sőt, élő állat tud. 

A barátságtalanság dacára is értékeltük, hogy a magyar nyelvet törő, főnöknek látszó, alighanem olasz szakács kérdésünkre, hogy lehet-e fotózni, nem jött olyan viszontkérdésekkel, hogy „milyen célra?”, nem húzta el a száját, horribile dictu nem utasított el, mint ahogy azt az „A Table” nevű, egyébként igen jó kis helyen a Széna téren tették, hanem azt mondta „természetesen”.  Éltünk is a lehetőséggel. A borkínálat szűk, de ami van az jó. 187 ml-les kispalackos borokat kínálnak, nem olcsón, Szeremley Rizlinget, Szent Andrea Napbort valamint Hungaria extra dry pezsgőt.

Összességében jól éreztük magunkat a Dokk nevű helyen, mi több, ha Budaörsön járunk még jó eséllyel benézünk. Amit kínálnak, az egyelőre egyedülálló a térségben, s furcsa, hogy spanyolországi, olaszországi, horvátországi, montenegrói útjaink alkalmával sem találkoztunk hasonlóval. Ezért mondom, hogy a kereslet - mely meglenne e modellre szerte a világon – nem mindig teremti meg a kínálatot.

Dorozsmai Endre

A szöveg az Erdélyi Napló számára készült.

A Dokk büfében 2012. október 20-án jártunk.