2012. szeptember 15., szombat

Angry Leprechaun Pub (Gyula, Béke sgt. 8.)

Gyulán jártunk a nemrégiben, az volt a cél, hogy eszünk egy kis könnyű ebédet a Garuda Indonéz vendéglőben, melyet sajnos zárva találtunk. Benéztünk hát az Éden Pálinkaházba, amit nem szoktunk kihagyni, majd beültünk az autóból már kipécézett, kívülről is bíztató pubba, mely a hajdani Rock Café helyé nyílt. „Sorry, we are closed”, hirdette a tábla az ajtón, bent mindössze egy laptopos fiatalember, nem sok híja volt, hogy elmenjünk. Megnéztem a nyitva tartást, megállapítottam, hogy annak a közepe táján járunk, lenyomtam hát a kilincset, s érdeklődtem, hogy be lehet e jönni. Lehetett.
A helyet egyből megkedveltük, az ír pub dizájn sokakat megszólít, nem véletlenül nyílnak ír pubok Barcelonától Aradig vagy akár Sepsiszentgyörgyig. Következő jó pont az árszabás. 330 ftért két cent single malt ír whiskey? Felettébb jó ajánlat, meg is kóstoltuk mindkettőt.
A borválaszték nem túl széles, de ami van, az érdemleges és ismét csak baráti áron mérik ki, a szorzó a szaküzleti árhoz képest másfeles alatt van, tehát alig drágább egy üveg bor, mint az üzletben. 16 bort tartanak, mindet adják decire is. Izgalmasabb tételek Szemes József Dél nevű bordeaux-i házasítása és Bolyki János Bikavérje. Persze azért mondom pont ezeket, mert a klasszikusokat (pl. Konyári Cabernet Sauvignon, Takler Kékfrankos, Dúzsi Rosé úgyszólván mindenki ismeri.) Mi Szőke Mátyás 2011-es Irsaijából valamint a Pannonhalmi Apátsági Pincészet ugyanezen évjáratú roséjából kértünk egy-egy decit, mert ezeket ebben az évjáratban még nem kóstoltuk.
A sörválasztékkal ugyanaz a helyzet, mint a borral: nincs túl sok sör, de ami van, az jó és megfizethető. Krusovicét ittunk, ami igen jó volt, friss és nem vizezett. (pohár 200, korsó 400). Csapolnak még Guinnesst, amivel a magam részéről még barátkozom. Egyelőre úgy látom, hogy inkább szép, mint finom, de ahogy sikerült megszeretni tudatos törekvés eredményeképpen a keserű italokat (Salvator, Underberg, Fernet), az olajbogyót és a pacalt, lehet, hogy pár év múlva a Guinness-t is szeretni fogom. Elvben csapolnak még Edelweiss-t is, de az épp kifogyott sajnos. Üveges sört 11 félét tartanak, nem számolva ide a sörjellegű üdítőket. Izgalmasabb a Kilkenny és a Murphys, mi anyagi megfontolásból ittunk még egy Sopronit 250 ft ellenében.
Mindezek után nem meglepő, hogy a pálinkákkal is ugyanaz a helyzet, mint a sörökkel és borokkal. Pontosabban rosszabb. Valódi pálinka 5 féle kapható, négy élvonalbeli pálinkafőzdétől (Békési, Zwack, Gusto, Agárdi), melyek között sajátos módon nincs ott a Gyulai Pálinkamanufaktúra. A pálinka címszó alá sorolják a Zwack Vilmost, aminek annyi köze sincs a pálinkához, mint az ágyas és a mézes pálinkának, ami a „pálinkaválaszték” zömét adja.
A zenei aláfestést, ápolva a Rock Cafés hagyományokat a Metallica harmadik, Master of Puppets c. lemeze szolgáltatta, amit külön értékeltünk. Próbálkoztunk barátkozni e jó kis hely pincérével, de ő erre semmi hajlandóságot nem mutatott, a kifejezett és egyértelmű dicséreteinkre sem reagált semmit, megmaradt a szigorúan hivatalos kommunikáció keretén belül. Ez nem tántorított el attól a szándékunktól, hogy Gyulán járva máskor is benézzünk ide.

Dorozsmai Endre

1 megjegyzés:

  1. Tisztelt Dorozsmai Úr,

    Köszönöm, hogy meglátogatta a pubot. Írásából a kontextust hiányolom. A dél-alföldi régió egy városáról van szó, nem pedig egy Váci utcai elit étteremről. Ezen belül fontos, hogy egy ír pubról.

    “A borválaszték nem túl széles.”
    Alapvetően a kínálat a kereslethez van igazítva. Gyulán üzleti szempontból ennyit érdemes tartani. A 18 féle bort én egyébként nem tartom kevésnek, ismét csak, a régióhoz képest, és természetesen ahhoz viszonyítva, hogy ír pubról beszélünk. Európa egyik legjobb ír pubjában, a bécsi Flanagans-ben 5 fajta bor van. Az ír pub a sörről és a whiskey-ről szól, nem a borról. Ennek ellenére, és ebben mások is megerősítettek bennünket, sikerült egy jó borválasztékot összerkani.

    “A sörválasztékkal ugyanaz a helyzet, mint a borral: nincs túl sok sör”
    Az írás pillanatában 21 féle sör volt elérhető nálunk, plusz a különböző radlerek. (Azóta ez a szám emelkedett.) Emellett havi, kéthavi rendszerességgel rendeltünk és rendelünk 4-5-6 féle, kuriózumnak számító sört (pl. Newcastle Brown Ale). Gyulán és környékén biztosan nem talál olyan kocsmát, amely ekkora választékkal rendelkezne. Legközelebb talán Szegeden. Ugyanígy büszkék vagyunk, hogy a dél-alföldi régióban egyedül csapoljuk a Guinness-t, méghozzá közel annyi fogy, mint Szegeden. Itt is a Flanagans-t hoznám fel példának, Ők ugyan ennyi sörrel rendelkeznek (!). A budapesti Becketts “alig” 13-al. Meg merem kockáztatni, hogy országos viszonylatban is megállja a helyét a sörkínálatunk, ezért sértőnek érzem a “nincs túl sok sör” kijelentést. Nem tudom, Önnek mi kellene a "van elég sör" és a "sok sör van" definíciókhoz.

    “Mindezek után nem meglepő, hogy a pálinkákkal is ugyanaz a helyzet...”
    Inkább a whiskey-kre élezzük ki a rövidital-választékunkat, mivel ír pubról beszélünk. Pálinkák ehhez mérten vannak az itallapon. Az ágyas pálinkákkal kapcsolatos részről majd alkalomadtán beszélgetek egyet Békési Sándor Úrral. És bár a mézesek hivatalos neve “mézes likőrök pálinkából” az itallapon nem szerepelhet egy ilyen kategória, mert senki nem venné meg.


    Próbálunk a régió legszínvonalasabb szolgáltatásaival és italkészletével felszerelkezni, de 40 féle sört és ugyanennyi bort nem tudunk tartani, mivel az hamarabb megromlana, mint elfogyna. A gasztronómiának sajnos üzleti oldala is van. Tarthatnánk 1959-es Glenfarclas Family Cask-et, hogy tökéletes italválasztékunk legyen, de rajtunk maradna, mert 300 ezer forint egy üveg belőle, és ember nem venné meg.

    A kritika, a véleménynyilvánítás megköveteli egy külső, objektív mérce érvényesülését. Ha bemegy az ember a McDonald’s-ba, nem mondhatja, hogy rossz a hely, mert nem szolgáltak fel neki cigánypecsenyét és mert nem tartanak 28 féle csapolt sört.

    Éri Ádám
    Ügyvezető Igazgató

    Sláinte Catering Kft.
    www.slainte-catering.hu
    facebook.com/AngryLeprechaunPub

    VálaszTörlés