2012. március 29., csütörtök

Gepárd és Űrhajó (Belgrád rakpart 18.)



Előfordul, hogy közelebbről megismerve a valóság egy-egy szeletét, több biztosnak hitt tétel visszájára fordul. A frissebb évjáratú borok általában jobbak, mint a tíz-húsz-harminc esztendősek, egy rövid étlappal rendelkező étterem bizalomgerjesztőbb, mint az, ahol egy regényt tesznek az ember elé s azon töprengünk, hogy mekkora fagyasztójuk lehet s ha zavaró is, hogy elfogyott valami a konyhán, de értékelendő, hogy e jelenség arra utal, hogy friss alapanyagokat használnak s nincs mélyhűtve minden ételből „tartalék”. A szokásosnál hosszabb várakozás is lehet bizalomgerjesztő, viszont az már felettébb bosszantó, ha az ember éhes vagy időre kell érkezzen még valahová.
Mindez a Gepárd és Űrhajó nevű Belgrád rakparti étteremben megejtett látogatás kapcsán merült fel bennem, ahol az étlap helyett a fekete táblára írottakból kellett tájékozódni, de a lazactatár az oda felvésettek közül is elfogyott. Viszont, amit rendeltünk, ha a szokásosnál lassabban is érkezett meg (legyünk igazságosak, a Michelin csillagos Costesben is vártunk már délidőben több mint fél órát ételre), ami az asztalra került, az ízletes volt.
Rendeltünk malaccsülökből pörköltet dödöllével, ami két szép, kiváló textúrájú és tökéletesen ízesített csülköt jelentett, jól kitalált és jól elkészített körettel, 



sertéstarját uborkasalátával, 



ami hasonlóan jól sikerült, finom volt a tepertőkrém 



és a mangalicaízelítő, 



remek a házi kenyér, végül jól volt megsütve a kacsamell, 



de a céklás kontextust nem értékeltük, kísérletező természetünk dacára megmaradtunk volna a jól bevált a meggyes vagy narancsos változatnál.
Vélhetően a Gasztronómia 2012 kiadvány által is elemzett magyar sörforradalom része az, hogy magyar kézműves köleses sört tartanak, 



a borválaszték Bolyki János kiváló egri borász boraira illetve az általa ajánlott tételekre épül. A kiszolgálás kifogástalan volt, az árak pedig megfizethetőek. Összességében megállapíthatjuk, hogy igen jó hellyel gazdagodott Budapest kulináris kínálata, melyet jó szívvel ajánlunk másoknak is.

Dorozsmai Endre

A szöveg a Demokrata számára készült.
A Gepárd és Űrhajó nevű étteremben 2012. március  24-én jártunk.


1 megjegyzés:

  1. Ez az a hely, ahol már annyian bedőltek (Noir, Floris, Heimann valami)?

    VálaszTörlés