Furmint Február - Hagyományteremtés

A hajdani Reform Tömörülés egyik alelnöke jó tíz éve úgy fogalmazott egy elnökségi gyűlésen, hogy ha megalapítunk Csíkszeredában egy egyetemet, akkor az száz év múlva száz éves lesz. Bizony. Az első hallásra talán banálisnak tűnő megállapítás rámutat arra a nagyon fontos igazságra, hogy a hagyományteremtés nem fogalmi önellentmondás.

Ezt érezhették azok is, akik részt vettek az idén másodszor megrendezett Furmint Február nevű rendezvényen. Hagyományteremtés zajlik s nem is akármilyen. Több részvevő elmondása szerint (beleértve e sorok íróját) a Furmint Február felzárkózott az idén az év legfontosabb borkóstolói közé. A rendezvényt a Vinoport nevű online bormagazin szervezte (www.vinoport.hu) a budapesti városligethez tartozó Vajdahunyad Várában. 

Az esemény rangját a nagy érdeklődésen túl azt is jelzi, hogy nagyon sok neves borász tartotta fontosnak bemutatni a szervezők kívánságnak megfelelően jellemzően két-két Furmint borát: ott láthattuk a tokaji és a somlói élvonalat, a Szepsy pincét, Demeter Zoltánt, a Béres pincét, a Bárdos Saroltát a Tokaj Nobilis képviseletében, 

Molnár Pétert a Patrícius pincészet birtokigazgatóját, a külföldi tőkével működő „nagyok” többségét, a Dereszlát, Disznókőt, Hétszőlőt, az Oremust, a Royal Tokajit, a kiemelkedő minőséget nyújtó tokaji kispincészeteket, a Demetervint, 

Bott Juditot, 

Baumkauf Wille Mártát, Asztalos Zoltán, a Balassa pincét, Orosz Gábort s még sorolhatnám, Somlóról a Fekete pincét, Kreinbachert, Spielgelberg Istvánt, Egerből pedig Pók Tamást. 

Külön érdekessége volt az eseménynek, hogy hány borászt, gasztronómust és borszakírót láthattunk a nézők-kóstolók sorában. Ott volt Szentesi József Nadapról, Simon József és Tarnóczy Zoltán Egerből, Bujdosó Orsolya Balatonboglárról, Geönczeöl Attila a Vinum Primatistól, Alkonyi László a Borbarát főszerkesztője, Csizmadia András gasztro-filozófus, Molnár B. Tamás a Magyar Gasztronónia Egyesület elnöke, 

Lithauszki Zsolt, a legjelentősebb magyar séfek egyike, Mészáros Gabriella nemzetközi borakadémikus s még ki tudja hányan, akik nem kerültek a nagy tömegben a szerző látókörébe.

A Furmint Február megerősíthette a borkóstolókat két lényeges kérdésben. Az egyik, hogy Magyarországnak - nem hanyagolva persze a vörösborokat - a fehérborra kell a hangsúlyt fektetni. Nem véletlen, hogy egyre több nemzetközi tekintélyű borszakíró - Hugh Johnson, Michael Broadbent, Angela Muir, Alex Liddel, Jancis Robinson, sőt a sokat vitatott amerikai divatdiktátor Robert Parker is - méltányolja a magyar száraz fehérborokat, az eddig is elismeréssel emlegetett tokaji desszertborokon túl.

A másik, hogy a Furmint a legfontosabb, legizgalmasabb, a legnagyobb potenciált jelentő magyar szőlőfajta. S ha elfogadjuk Alkonyi László fotómetaforáját („a fotós megfelelője a borász, a kép megfelelője pedig a bor. Az évjárat nem más, mint a fény, aminek a megvilágításában készül a kép, a tárgynak pedig, amiről a képet készítjük a termőhely a megfelelője. S mi a szőlőfajta a hasonlat szerint? A fényképezőgép, amivel a képet készítjük.”) akkor megállapíthatjuk, hogy a Furmint, mint magyar „szabadalom”, azaz hungaricum, páratlanul jó „fényképezőgép”, mely rögzíti és visszaadja a somlói, tokaji és egri táj megannyi finom részletét.

 Dorozsmai Endre

A szöveg az Erdélyi Napló hasábjain jelent meg.